2011. január 17., hétfő

A VMSZ-hez köthető intézmények méltatlan viszonyulása miatt lemondott dr. Gubás Jenő és Gubás Ágota az Aracs elnöke és alelnöke



            Dr. Gubás Jenő a szabadkai Aracs Társadalmi Szervezet elnöke a 2010-es évi beszámoló keretében a többi között bejelentette:
„Mert eddig itthon mindig csak megalázásban, kemény akadályokban, elhallgatásban, gúnyos megbélyegzésben volt részünk, és ezekkel szemben éveken át harcolni nem érdemes. Ennyi gáncsoskodás után végképp elfogyott az energiánk, illetve a tűrőképességünk, ezért a feleségem és én, megköszönve a tagság és a vezetőség értékes munkáját, valamint a hathatós támogatását, az elnöki, illetve az alelnöki tisztségünkről ezennel lemondunk.”
Indoklásul idézzük a terjedelmes évi beszámoló néhány megállapítását:

Mellőzés és elhallgatás

„Szervezetünk az elmúlt évben a legnehezebb időszakát élte át. Már a korábbi évek beszámolóiban is említést tettem arról a politikai nyomásról, amellyel a Vajdasági Magyar Szövetség a befolyása alá akarta vonni az Aracsot. Mivel ez eddig nem sikerült, a mellőzés, az elhallgatás taktikáját alkalmazta.
Az első gáncsot a múlt évben a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség vetette, amikor a szervezésében az év elején minden délvidéki magyar folyóiratnak egy budapesti bemutatkozási lehetőséget biztosított, egyedül az Aracstól tagadta ezt meg.
Ez a mellőzés hasonló módon megismétlődött a Magyarkanizsai Írótábor múlt évi rendezvényén, ahol a jugo-liberális értelmiségi kör vette át az irányítást, akik közül „valaki” odaszólt a szervezőknek, miután sajnálattal közölték velünk, hogy márpedig az Aracs nem lehet jelen a rendezvényen.

Szerbhorváth György a Magyar Szó segítségével megtámadta dr. Gubás Jenőt

A következő támadás már a személyemet érte. A Magyar Szó ugyanis Szerbhorváth György  hazugságokkal, csúsztatásokkal és gyanús utalásokkal teli jegyzetét közölte. A Magyar Szó főszerkesztője, a többi valótlansággal együtt, leközölte a cikket.



Az Aracsot az MNT sem kímélte

Végezetül a kegyelemdöfést a MNT azzal a határozatával adta meg, hogy a délvidéki kiemelt kitüntetések közé nemhogy az Aracs-díjakat nem sorolta be, de még az ünnepséget, mint rendezvényt sem.  Aracs munkájára semmi szükség sincs, ha azt nem ők befolyásolhatják.
A Gyurcsány-imádók továbbra is a magyarországi támogatásoknak és kitüntetéseknek a legfőbb élvezői.

                                                                (Az Aracs rövidített szövegváltozata)


ARACS—FŐNIX-díjat kapott


1.    2002. A tízéves Duna Televízió (Bp.)

2.    2003. Szervátiusz Tibor szobrász (Bp.)

3.    2004. Nemeskürty István irodalomtörténész (Bp.)

4.    2005. Orbán Viktor  miniszterelnök (Bp.)

5.    2006. Szabados György  zeneköltő (Bp.)

6.    2007. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes (Déva)

7.    2008. Wittner Mária 1956-os hős (Budapest)

8.    2009. Dr. Makovecz Imre Magyar Örökség díjas építész (Budapest)

9.    2010. Sára Sándor operatőr, filmrendező (Budapest)



További díjak a

 http://www.aracs.org.rs/index.php?option=com_content&view=article&id=53&Itemid=63 oldalon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése