Újvidéken bánságiak arattak

A legidőszerűbb témákról írtak dolgozatokat és tartottak rövid előadást hetedik-nyolcadikos gyerekek  az újvidéki Apáczai Diákotthonban a Sajó Károly Kárpát-medencei Környezetvédelmi Csapatverseny  területi elődöntőjén.  A verseny központi szervezője, a Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) több éve a külhoni magyarság körében is megszervezi a területi elődöntőket. Az újvidéki elődöntő főszervezője Lukács Zsolt, a diákotthon nevelőtanára volt.

Vendégként köszönthettük Simonyi István közoktatási referenset, vezető-főtanácsost a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közoktatás-fejlesztési Főosztályáról, aki egyben bíráló bizottsági tag is volt a két másik zsüritag, Mécs Csaba KOKOSZ - elnök és Surányiné Palkó Eleonóra óvónő, KOKOSZ - tag mellett, mindketten szombathelyiek. A bejelentkezett 17 csapat közül 12 mérte össze a tudását a tesztek megoldásában, dolgozatuk bemutatásában és környezetvédelmi témájú plakát készítésében.

Első helyezettként a kikindaiak (Szent Száva Á.I) vehették át az oklevelet és a jutalmat, Gábor Szintiát, Kis Andreát és  Volas Máriót Volas Cibula Eleonóra tanárnő készítette fel, dolgozatuk címe: „De nehéz az iskolatáska”. Észak-bánátiak lettek a másodikok is, lakóhelyüket, mindennapi környezetüket mutatták be a kisoroszi Madarász O. Jolán tanárnő tanítványai: Berta Márta, Nyári Evelin, Talpai Szindarella.  És hogy teljes legyen a kép, bánáti csapat lett a harmadik helyezett  is,  Lázár Angéla tanárnő diákjai Nagybecskerekről a Sonja Marinković Általános Iskolából: Lackó Adrián, Nagyiván Leóna, Nagyiván György.  Az ő témájuk a nagybecskereki ivóvíz kérdése volt. Mint végszóra értesültünk a sajtóhírről, hogy vízgyár épül Nagybecskereken.

A rendezvény alkalmat adott helyi szervező Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a  KOKOSZ együttműködésének bővítésére, Mécs Csaba elnök előadóként elfogadta a VMPE meghívását  az idei, júliusi Apáczai Nyári Akadémiára, Újvidékre.

A győztes csapat

A bíráló bizottság:Surányiné Palkó Eleonóra óvónő, Simonyi István közoktatási referens, Mécs Csaba KOKOSZ - elnök

Vállalás

László Bálint az MRM elnöke levelében a következőt írta:
"szeretném felkínálni a lehetőséget, hogy függetlenként szerepeljen az MRM tartományi választási listájának 2. vagy 3. helyén, esetleg Újvidék II. körzetének tartományi egyéni jelöltjeként".

Ami a felkérés elfogadása mellett szól, az egy nem régen hallott
előadás a kereszténységről és a közéleti szereplésről. Molnár Róbert
kübekházi polgármestert meg is hívtam előadni, március 26-án este jön
a ferencesekhez és a kollégiumunk diákjainak tart előadást. Véleménye
szerint jó, ha a politikában részt vesznek a keresztyének.
(http://www.golgota.tv/?p=26591)
Ugyanis az istentelen világban Isten a vezetést az övéinek szánja,
ehelyett Isten népe elsomfordál a templom falai közé. De Istennek
választania kell vezetőket. Ha bűntelen lenne a világ, nem lenne
szükség a politikára, törvényre, amelyet Isten azért talált ki, hogy
ne legyen anarchia, káosz. A rendteremtés eszköze a politika. A
politikának a jólétért való munka eszközének kell lennie, a vezetés
szolgálat. A politikusnak szolgálnia kell, hogy rend legyen. Isten az
övéinek adná a vezetést, de ha azok nem fogadják el, akkor a
hitetleneknek vagy a látszat-hívőknek adja a hatalmat. Ennek megvan a
következménye. Láthatjuk.
Ha keresztyénként politizálok, nem somfordálhatok jobb vagy bal
oldalra, nekem Jézust kell követnem. Függetlenként megtehetem. Ezért
gondolok arra, hogy elfogadhatnám az ajánlatot. A siker nem biztos, de
veszíteni valóm nincs.

Függetlenként vállalom addig, amíg tisztességesen tudok dolgozni.

Amikor az MNT választáson indultunk, veszítettünk, de nyertünk is.
Erkölcsileg azóta is becsülnek bennünket, sokan mondták, hogy ránk
szavaztak volna, ha indulhattunk volna a választáson.

Magyar Nemzet - Magazin 2012. március 17., szombat Szigetvilág

Erős képzelet szüli az okokat - Montaigne

Margittai Gábor:

Román áfium ellen

Elvesztegetett magyarság

A dél-erdélyi, a szibériai é a romániai fogság krónikája

Elveszítjük Erdélyt, ha rosszul üt ki számunkra a háború, és ha győzünk, elévsz egész Magyarország.

Nagy Endre: Így éltem és ezt láttam...

Kárpát-medencei egzotikum, hogy nálunk nemcsak történetírást, szociográfiát és

egyéb társadalomtudományokat, de még a mezőgazda

ságot és a gazdászoktatást is megfertőzi a kisebbségi lét nyomorúsága. Nemrégiben egy olyan férfi kézirata bukkant elő hatvan esztendő feledéséből, akinek életútja nem csupán erről tanúskodik, de a huszadik századi dél-erdélyi magyarság minden kataklizmájáról is. Ha képesek vagyunk elvonatkoztatni az önéletírások kényszerű műfaji koloncaitól, a tódítástól, a hősködéstől és az egocentrizmustól, a

z erdélyi Nagy Endre memoárja (Így éltem és ezt láttam... - A szibériai hadif

ogoly és erdélyi iskolaalapító életútja) az első betűjével magába szippant, és fogva tart az utolsó leütésig. A két jel között ugyanis olyan korokat és tereket örökít meg a szerző, amelyekről talán mindnyájunknak van valamilyen halvány segédfogalma, sőt az önhittebbek egész világképeket alapoznak fél-tudásukra - valójában személyes emlékeknek és e korok elszenvedőinek kell megszólalniuk, hogy mi, az utókor, ráébredjünk tudatlanságunkra. S hogy megtesüljék, amit ilyen-olyan ideológiai töltetű történelemkönyvek igyekeznek a szánkba rágni. Bár a kiadvány több mint egy éve jelent meg Újvidéken - a szerző utódainak és rokonságának nemes cs

aládi vállalkozásaként-, e sorok írója szégyenszemre csak nemrégiben, a tavaly késő ő

szi nagyenyedi magyar bálon bukkant rá. A jó sors és a szervezők figyelmessége ugyanis egy asztalhoz ültette a kötet bábáival, Nagy Margit újvidéki tanárnővel és Bellághné Nagy Rózsával, akik a Németországban élő Nagy Lászlóval anyagi és szerkesztői áldozatot vállaltak, hogy napvilágra kerülhessen a hatvan éve kallódó kézirat. Amelyről a szerző unokaöccse, egy kolozsvári egyetemi tanár csupán ennyit mondott: "Dr. Nagy Endre emlékirata páratlanul értékes önéletrajz és korrajz. Nagyon ügyeljetek rá!"

Hogy mi adja e csaknem félezer oldal páratlan értékét? Leginkább a szerző, a romániai

magyar gazdászoktatás megalapozója, aki a maga szellemi talpraesettségével és gyakorlatias tudásszomjával őstípusa az erdélyi értelmiséginek. Megkopott eleganciájú kolozsvári polgárlak

ásokban, évszázados fasorú parkokban és ódon paplakokban bukkanhatunk még utolsó példányaira: arányérzék, tárgyilagosság, emlékezetében hordott többnemzedéknyi könyvtár, patriotizmus, melynek értelme a szülőföldszeretet, azaz a meghamisíthatatlan lokálpatriotizmus, lenyűgöző kapcsolat a szellemi ősökkel és a környező valóság birtokbavétele - a közösségért önfeláldozásig felelősséget érző erdélyi intelligencia alapvonásai.

Nagy Endre könyvének másik értéke az ív, mely 1883-tól 1954-ig csupán egy élet 71 esztendejét, valójában befogadhatatlanul hosszú és fájdalmas dinamikájú kort fog össze. Ez az az időszak, amelynek hajnalán léghajókkal igyekeztek meghódítani az eget, alkonyán pedig pályára áll az első szovjet műhold, és interkontinentális ballasztikus rakéták irányulnak a hidegháborúban álló országokra. A XIX: század végén születik meg a Nyugat folyóirat első nemzedéke, amely kötészeti és prózai forradalmá

val - sajnos - nagy sikerrel söpri ki a magyar szellemi életből a XIX. századot. A magyarok (közép-európaiak) történelmében ekkortájt minden kifordul önmagából, fölszívódik, elpusztul vagy önnön karikatúrájává válik; s a technika, gazdaság, közlekedés, államforma olyan felfoghatatlan ütemben változik, hogy e váltások és törések értelmét csak a szemtanúk adhatják át. Ahogy például a hanyatló Kárpát-medence, a szórványosodó Dél-Erdély vagy a szibériai magyar hadifogolylét krónikása, Nagy Endre.

E korszak memoárirodalma éppen ezért felbecsülhetetlen értékű, különösen, ha "történelemcsináló", történelmünkből-közgondolkodásunkból mégis kihullott vidékről van szó, mint amilyen Dél-Er

dély is. elég csak Nagyenyedet, Vajdahunyadot, Gyulafehérvárt, Dévát, Kenyérmezőt vagy a Hunyadiakat, Bod Pétert, Faţia Negrát, a gazdag művelődéstörténetet és kertészeti műveltséget említenünk, hogy átérezhető legy

en az a veszteség, mely e tájak magyarságának évszázados felőrlődésével, épített örökségének felprédálásával érte kultúránkat. Arról a térségről van szó, amely ráadásul sosem került vissza Magyarországhoz, a második világháború alatt sem, így magyarjainak nem sok esély adatott meg az asszimiláció fékezésére és a kisebbségi közösségeket ért megtorlások elhárítására.

"Nem történelmet írok, komoly kútfők nyomán, csak hangulatképeket embe

rekről, nemzetekről" - fogalmazza meg szerénykedő alapállását Nagy Endre. Valóban: a hanyatló Monarchiától az első világháborús hadifogságon át a kisebbségi iskolaépítés gyötrelmeiig eljutó emlékirat naplóbejegyzések, kis novellák, anekdoták lajstroma, ahogy az emlékek fölötlenek, néha túlsó bőbeszédűséggel, egymásra gereblyézve, sokszor keményebb szerkesztői fegyelmet igényelve. Mégis: kitűnő tollú, rendkívüli megfigyelőképességű és kalandregény-folyamot megtöltő életpályájú szerzőről van szó, akinek sorsába valósággal belepr

éselődött a huszadik századi Erdély sorsa. És aki minden követ megmozgatott, hogy elébe mehessen végzetének. Pályájának története igazi Kárpát-medencei tanmese felelőtlenségről és gyűlölködésről - érdemes tehát hosszabban idézni.

"A magyar mindig győz"

Nem lehet eléggé neheztelni a századforduló nemzedékeire naivitásukért, önhittségükért és vakságukért; mégis szerethető az ostobaságuk, amellyel több ezer évre berendezkedtek a Kárpát-medencében, és amelyet javarészt a XIX: század romantikája működtetett. Az 1950-es évekből visszatekintve persze Nagy Endre is kellően kritikus e századfordulóval, kitűnően adja vissza a nyomasztó korhangulatot a lábadozó román nemzetiséggel és a mindezt kísérő magyar nemtörődömséggel. Amikor az irodalm

i ideál Petőfi Sándor, a valóságideál meg Jókai, akinek hatása mindent maga alá gyűr, amikor mindenki isteni igazságként hisz a "Kárpátok sérthetetlen természetességében". És a Szék

elyföldön születetteknek - a Maros mentén napvilágot látott szerzőnek is - "alig volt fogalmuk a nemzetiségekről, s valamennyien úgy véltük, hogy a magyar dicsőség páratlan és legyőzhetetlen. A kultúr- s ezzel hatalmi fölényünket meg nem ingathatja semmi." Úgy árad ez a gondtalan és gondatlan XIX.: századisá

g Nagy Endre könyvéből, mely egészen az első világháború lövészárkaiig kitartott, hogy az ember megrészegedik tőle: hirtelen otthon leszünk a Monarchia soknépű, sokszemélyiségű, hihetetlenül fellendülő, mégis rogyadozó birodalmában, és felmenőink szemével láttuk, az ő több nyelven megszólaló mondataikkal érintkezünk Közép-Európa utolsó békeidejében.

Meglehet, ez az idill Dél-Erdélyben sosem lehetett háborítatlan - amint ezekben a v

ármegyékben az 1848-49-es forradalom sem a szabadság hősi harca volt, hanem a maradék magyarság kiirtásának soha vissza nem térő alkalma. A konok kutyfalvi nagyesperes fiának gyermekkori tapasztalata, hogy a helyi magyarokkal évtizedek óta küzdenie kell édesapjának, mert egymás között is románul beszéltek. Akkor még

minden külső kényszer nélkül, merő kényelemből. Egy környékbeli román nagygazda pedig fölvásárolta a Szentgáliak kastélyát - lakóit a román felkelők pusztították ki a szabadságharc alatt - , és szándékosan hagyta romjaiban. "Hadd lássa mindenki, hogy pusztul a magyar nemes." Mindössze három román család lakott Kutyfalván, mégis fatemplomuk volt a temetőben. "Így gondoskodtak ők híveikről akkor (

1850-1900), amikor a református és római katolikus községes százai váltak románokká a pap- és tanítóhiány miatt. Szédületes fejlődés képe tárul fel, ha a gyermekkorombeli románságot hasonlítom össze. Az akkori román paraszt mind bocskorban járt, a vállára lógó, zsírtól vagy olajtól fényes hajat viselt. [...] Nyolcvan százalékban analfabéta volt. Lakásában együtt találtuk juhaival vagy kecskéjével. A [...] papok már akkor szemük közé vágták a vitatkozó magyaroknak: »A román ép nagy jövő előtt áll!«" A románság felekezeti iskoláiban az államnyelv, azaz a magyar sem volt kötelező!

S amikor az ifjú Nagy Endre munkába áll a Felvidéken a lévai nagybirtok uradalmi se

gédtisztjeként, a Király-hágón átlépve az erdélyinél is csüggesztőbb viszonyokat talál a századforduló Magyar Királyságában. Ez a gőg hazája, írja, ahol "olyan hangnemben érintkezett velünk egy községi jegyző, patikus, bírósági írnok stb., ahogy Erdélyben nem beszélt a főispán sem a megyei hajdúval." Ezzel az úrhatnám világgal találkozik a két háború közötti megcsonkított Magyarországon is, többek között a szegedi egyetemen, a méltóságos és tekintetes urak rangkóros és neobarokk birodalmában - a hajdani bármegyei nagyhatalom nyomorúságos maradékaként, erdélyi fül számára mindennél fülsértőbb disszonanciával.

Különös pikareszk Nagy Endre önéletírásának "monarchiás" fele: akárhová lép a szerző, mindenütt a birodalom megingásának vészjósló jeleire bukkan. A Felvidéken a "jókedvű és jóindulatú" szlovákok mondják neheztelés nélkül, hogy "huncut volt árpád, a völgybe telepítette a népét, s a szegény tótokat elkergette a hegyek közé". Ez ma a szlovák történetírás egyik betonkemény alaptézise, kifinomultabb megfogalmazásban persze. Bécsben a közös hadseregbe terelt, ám gyökeresen ellentétes kulturális érdekű népek

együttlétének, magának a világtörténelem legvéresebb háborújára készülődő hadseregnek az abszurditására vetül fény (mellesleg a kötet legjobb anekdotagyűjteményében.) Nem beszélve arról a XIX. századi alapállásról, amely virágcsokrokba borítva, ujjongva meneteltette Magyarország ifjúságát a hadi tömegsírokba: "Olyanformán képzelte Édesapám a háborúkat, hogy az ember él, dolgozik nyugodtan, amíg jön a veszedelem. Akkor puskát, kardot ragad, verekszik vitézül, és - mert magyar - győz, mindig győz. Ezt a képet alakította ki bennünk 1848 történelme."

Nagy Endre az első világháború katonájaként, levelezőlap Szibériából

Negyvennyolc szellemében hogyan lehettek magyarok és osztrákok fegyvertársak? bécsi önkéntesként, magyarul már nem beszélő magyar és kitűnő magyarságú "labanc" tisztek védőszárnya alatt Nagy Endre így látja a Monarchia haderejét:

"Hadnagyunk egyszer versenyfutást rendezett az önkénteseknek, a döntőbe csak h

árom magyar jutott be, azok is lemaradtak.

«Na, híres magyarok, mit szóltok ehhez? - kérdezte Luxbacher.

- Ez természetes - felelte dr. Barthos, aki első tanuló volt -, hiszen ezer év óta mindig az osztrák futott elöl, s mi utána.»

Másik k. u. k. anekdota, mely svejki magasságokba lendít:

"Nem esküszöm az igazságára, de ezen mulatott akkor Bécs. A tábornok sorra járta az őrségeket. A Schmelz egyik szélén, teljesen puszta helyen állt egy őrszem.

- Mit őrzöl itt?

- Ich melde gehorsamst [alázatosan jelentem], nem tudom.

- Hol a parancsnokod?

- Amott a kaszárnyában.

- Hadnagy úr, mit őriz a 73-as őrszem?

- Hát... hát... izé... Nem tudom.

- Das ist ein Skandal [ez botrány]!

A tábornok előszedeti az összes utasítást. Nin

cs bennük, mit őriz az őrszem. Végül a hadsereg történelmi osztályához fordul. Két hét múlva jön a válasz: «A Schmelzen sétált át egyszer Mária Terézia. Meglátott egy virágzó vadrózsabokrot. Gyönyörködve szemlélte, s elrendelte őrzését. Ez 1770-ben történt. A Schmelzen azóta paloták százai emelkedtek. Alig van meg a tizedrésze a régi szabad térnek. A rózsabokor rég kipusztult, de az őr most is ott áll, 1906-ban.» Ma is ott állna, ha nincs az a bizonyos General von Tag."

E sokmúltú, sokösztönű hadseregben, amely olyan birodalmi álom megvédésére készülődött, amelyet jóformán minden alávetett népcsoport rémálomként élt meg, Nagy Endre megörökíti a román bakáknak kijáró kirívóan durva bánásmódot is. A csicskáztatás, a megfélemlítés, a megalázás alanyi jogon járt neki.

Az erdélyi Désen ugyanez a tapasztalat, csak ott a vármegyei hivatalnok

ok packáznak a magyarul nem beszélő román parasztokkal. Miközben a magyar községek gőzerővel románosodnak el, és a magyar nagybirtokosok kizárólag román alkalmazottakat hajlandók fölvenni - ahogy például az író Wass Albert nagyapja, Wass Béla főispán is... Aki román meg magyarosodni kíván, abból a pökhendi urak a legádázabb magyarfalót vadítják: "A Vaida-Voevod család elindult a magyarosodás útján. [...] Dénes tagja lesz a megyegyűlésnek, (vagyon jog). Örömében díszmagyar ruhát csináltat, s abban megy el a gyűlésre. Két mágnás mosolyogva nézi. Egyik így szól »félhangosan«:

- Nézd az oláhot! Azt hiszi, hogy a ruha már magyarrá tette.

Vaidát elönti a méreg. Nem szól, hazamegy rögtön. A kenyérsütő kemence éppen be van fűtve. Leveti, bedobja a ruháját, csizmáját. Elbocsátja a magyar nevelőt és cselédséget [...], minden megürült helyet regáti emberekkel tölt be." Fia, Vaida-Voevod Sándor később miniszterelnökként így nyilatkozik: "A szászokat megesszük, a magyarokat kiszekírozzuk." Majd megalkotta a "numerus valachicus" törvényt, amely kötelezte a magánvállalatokat is, hogy román munkást alkalmazzanak - ezzel erdélyi magyarok tízezreit téve földönfutóvá. Így lehetett kevésbé szerethető ostobaságra és gőgre országot építeni.

"Addig győztünk, míg belepusztultunk"

Történelmi közhely, hogy a Monarchiát nemzetiségi ellentétei s

em tették fenntarthatóvá, ám mindezt egy szemtanú személyes - így szükségképpen elfogult és jó néhány évtized távlatából bizonyára kompenzáló - emlékeiben átélni egyedülálló élmény. Ha másról nem szólna Nagy Endre memoárja, már csak ezért a történelmi tapasztalatért érdemes elolvasni. Csakhogy szól, méghozzá az első világháborútól kezdve másról sem, mint törések, katasztrófák megállíthatatlan sorozatáról - a magyarság elvesztegetett huszadik századáról.

Az ezred, amellyel az emlékíró a galíciai frontra vonul 1914-ben, kilencven százalékban román ajkú. "A magyar állam épülete többféle kőből és téglából áll. Nem utolsó ezek közül a román nemzet, mely sziklaszilárdan áll az ezeréves épület falában, és elszántan védi azt!" - hangzik egy dési román ügyvéd mozgósító beszéde a háború kitörésekor. "Erdélyiek! Eddigi hazátok Nagy-Románia

egyik tartományává lett. Itt megalakult a román légió. Aki belép, és hűségesküt tesz, hazavisszük. A többit átadjuk sorsának" - ezt pedig hat esztendővel később, a szibériai hadifogságban mondja egy toborzó tiszt az összegyűlt magyaroknak. Ami e két beszéd között és a hat esztendő alatt lezajlott, olyan vákuumot teremtett, amely magába rántotta és összeroppantotta mindazt, amit Erdélynek hívunk.

Nagy Endre könyvének tetemes részét adja a szibériai fogság leírá

sa, amelynek során a táborba zárt tizennyolcezer k. u. k. katona fele odaveszett, és amely cári orosz, bolsevik, cseh, amerikai, japán és angol fennhatóság alatt telt, míg kalandos tengeri úton haza nem érkezhettek a túlélők. E fogság legfőbb tapasztalata, hogy aki munkát talált, és elfoglalta magát, nagyobb esélye volt a túlélésre, mint a tengődőknek. ("Az első halottak legnagyobb százaléka pincér, muzsikus cigány, alkoholisták és más, éjjeli foglalkozást űző emberek [...], elhullott nagy része a lustáknak, búsongóknak, ételekben válogatósoknak, tétleneknek.")

Nagynak ideig-óráig sikerül "szakmájában maradni": a nikolszk-usszurijszki mezőgazdasági múzeumba került növénykórtani kutatónak. De volt segédmunkás építkezéseken,és á

télte a bolsevik forradalom minden zűrzavarát, amikor a településsel együtt a fogolytábor is számtalanszor cserélt gazdát - miközben otthonról egyre aggasztóbb hírek érkeztek a románok erdélyi kegyetlenkedéseiről. Lassan az utolsó halottat is elszállították az európai harcterekről, amikor végre leindulhattak haza a magyarok, akik közül - kétezer főből - mindössze huszonhatan jelentkeztek a román légióba, azok is a szórványmagyarságból. Az erdélyiek nagy része a megcsonkított Magyarországra készült, nem kért a román sovinizmusból. Nagy Endrét azonban hiába csábították jó állásígérettel, hajthatatlan: "Magyarországon két forradalom szántott végig. Ott harcban áll magyar a magyarral. Ha elfojtva is, p

arázslik a gyűlölet, melyet még magasabbra szít a szegénység. Százezrekre rúg a menekültek száma. [...] Meguntam az alamizsnát. Nem akarok ott lenni, ahol gyűlöli a magyar a magyart. [...] tudom, mit neveznek nálatok jöttment embernek. Inkább béres leszek Erdélyben, mint hogy ezt a sorsot vállaljam."

A szerző felvétele

Dél-erdélyi Csombord. Népi színezet.

Triesztben nem marad más teendője a szülőföldjéhez hű erdélyiek maroknyi csoportjának, mint megkövülten végignézni, ahogy a "magyarországi" foglyokat a trikolórral feldíszített vonat személyzete tejben-vajban füröszti, nekik egyetlen falatot sem hajítva; majd szépen hazaszállítja a trianoni határok közé, Nagy Endrééket sorsukra hagyva a kikötői szemétdombok között. A friss "Romániába" evickélve pedig várfogság, motozás, bizalmatlanság az osztályrészük - ami jól érzékelteti a kisebbségbe jutott magyarság elkövetkező, sem itt, sem ott karrierjét. szétroncsolt ország, az intézmények viharos balkanizálódása, nyomor és élősködés, a magyar világi és egyházi birtokok kisajátítása, a magyar anyanyelvű oktatás leépítése - ezt láthatják az Erdélybe hazatérő hadifoglyok. Ahogy Nagy Endre fogalmaz: az országrész és a román anyaország lakossága azonnal "megsemmisítőnek tervezett rohammal indult az ezeréves kultúra, a kilencszáz éves római katolikus, a négyszáz éves református, a lutheránus és unitárius egyházak, a magyar földbirtokok, iparvállalatok, kereskedelem, kisiparosok és parasztság ellen." Nos, ebben a pokolban kellett megvetni a lábukat, és megteremteni az egyetlen esélyt a túlélésre: a magyar egységet.

"Kényszerítve aljas hintapolitikára"

Nagy Endre memoárja egyetlen célra irányul: felvázolni egy rendkívüli korszak rendkívüli életútjának vargabetűit, amelyek e pálya értelmét adták meg: a romániai magyar gazdászképzés megalapozását. A két világháború között az Erdélyi Gazdasági Egyesület meghatározó tagjaként, majd az Erdélyi Gazda szakfolyóirat főszerkesztőjeként, de leginkább gazdásznemzedékeket felnevelő pedagógusként tűnt ki az elvándorlás miatt megcsappant erdélyi értelmiségben. Uradalmi tanácsadója volt mágnásbirtokoknak, tevékenykedett alkalmi jégkárbecslőként biztosítási társaságnál, hogy csekély jövedelmét kiegészítse; ám tekintélyét azzal alapozta meg - és önéletírásának ez ad külön hangsúlyt -, hogy a kilencszázhúszas évek végén kivívta a magyar nyelvű téli gazdasági iskolák megalapításának lehetőségét. Mivel Romániában az 1929-es szakoktatási törvény lehetőséget biztosított felekezeti alapon működő gazdasági iskolák felállítására. 1931-ben Nagy elvállalta az unitárius egyház által llétrehozott székelykesztúri téli gazdasági iskola igazgatói tisztét. Ezt követően Majláth Gusztáv római katolikus püspök felkérésére segédkezett a radnóti (1932), majd a kézdivásárhelyi (1933) katolikus gazdasági iskola létrehozásában. 1935-ben a kolozsvári református püspök, Makkai Sándor kezdeményezésére megteremtette a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium mellett indított csombordi téli gazdasági és szőlészeti iskolát, s annak az államosításon és 1952+es nyugdíjazásán túl is igazgatója és tanára maradt.

Nagy Endre nemcsak prédikálta, meg is teremtette azt a magyar egységet, amelyet egyedüli orvosságnak látott a román áfium ellen. Türelemre, hiteles tudásra és a mindenkori provokációkat elhárító bölcsességre nevelve diákjait, akik az intézményekkel együtt folyamatosan ki voltak téve románosításnak, agressziónak, felfüggesztésnek és fizikai megsemmisítésnek is.

Nagy Endre nem értett egyet a két háború közötti sérelmi-revíziós politikát folytató pártokkal, ő annak a lehetőségét kereste mindvégig, hogyan maradhat otthon és talpon szülőföldjén a magyarság, és hogyan háríthatja el a többségi társadalom megszállási kísérleteit. Ha kellett, a román nyelv nyomatékos elsajátításával. ("Az államnyelv tudása nélkül némák vagytok, fiaim, minden hivatalban. Azt tesznek veletek, amit akarnak. Lóduljatok ki az önkéntes némaságból!") Ha kellett, a megromlott magyar nyelvtudás ostorozásával. ("Csupa román falu élt a fejedelmi örökségen, a [nagyenyedi] kollégium urai meg sem kísérelték magyar alkalmazottak betelepítésével más népi színezetet adni e tájnak. Nem, sőt a meglévő megtartásával sem törődtek. Enyed vidékének magyar népe a háromszáz évet betöltött országos hírű kollégium tövében nem tudja jól anyanyelvét. Elveszítette teljesen annak pattogó hangsúlyát, nem ismeri a kettős mássalhangzókat.")

Felfüggesztették, internálták, több ízben elhurcolták, ült börtönben, átélte a második világháború töréseit is, hogy a környékbeli magyarokat munkatáborokba hurcolják, javaikat rekvirálják (a helybéli román parasztok mentették meg őket az éhínségtől); hogy egyetlen leányát orosz katonák kergetik meg (román csendőrök felbujtására), otthonába szovjet tisztek kvártélyozzák be magukat - a gazdásztudomány mégsem állt meg a Romániában maradt Dél-Erdélyben sem.

Ami nagyban köszönhető Nagy Endre aránytisztelő józanságának. Annak a - már-már - Bibó István-i bölcseletnek és önkritikus bölcsességnek, amely a huszadik század történelmi megroppanásai ellenére képes volt "Közép-európai Egyesült Államokban" gondolkodni, belátva a térség hendikepjét: "Sokat beszélgetünk unalmas fogságunkban a kis nemzetek nagy tragédiájáról. Életük valóságos sziszifuszi munka. Belesodródnak a háborúkba idegen érdekekért. Rendszerint ők a nagyhatalmak előőrs-, utóvéd- és frontáttörő csapatai. Százalékokban kifejezett veszteségeik mindig többszörösét teszik ki a nagyobb nemzetek veszteségeinek. Kényszerítve vannak a harcra vagy aljas hinta-politikára. Nyomja őket a kereskedelemben, iparban a kis tételek versenyképtelensége, melyért a minőségi áru előállítása csak részbeni kárpótlás." És ugyanezzel az idealista józansággal látta be különösen az államalkotó és -vesztő magyarság hibáit, a gőg és a kényelem önsorsrontó felelőtlenségét, amely az egységes kultúrájú magyarságot is felszabdalta, s nem csupán történelem-földrajzilag...

Nagy Endre könyve kötelező olvasmány kellene hogy legyen a huszadik századot tanulmányozó diákság számára. Kellő forráskritikai igénnyel és belátással olvasva megdöbbentő ismereteket ad. Mint például a közép-európai lét e szép tanmeséjét:

Amerikába készülő lengyel mondja Triesztben: "Berukkoltam '14-ben. -egy hónap múlva meghalt a feleségem. Én fogságba estem. Fiaimat az állam vette gondjaiba. Egyiket Tirolba helyezte el, a másikat a Dunántúlra, a harmadikat Horvátországban. Most mindenik más nyelvet beszél, nem értik egymást, folyton verekednek, nem bírok velük. A magyar mindig káromkodik, a szerb nyitott bicskával alszik, a német lenézi a másik kettőt. elmegyek Amerikába. Ott egyformán buták leszünk mind a négyen. Aztán angolul tanulunk meg, és remélem, megértjük egymást, mert mind a négyen távol leszünk attól a néptől, amely belénk oltotta a gyűlöletet."

Továbbképzés és oktatási konferencia

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2012. március 31-én 9 órai kezdettel, akkreditált TANOM továbbképzést szervez Újvidéken a Bonaventurianum kollégiumban (Cara Dušana 4). Előadó: Zsolnai Anikó docens, Szegedi Tudományegyetem, Pedagógiai Tanszék, Neveléstudományi Intézet. Az előadás címe: A gyermekek szociális készségének fejlődése és fejlesztése.

Az előadás után, 12 órai kezdettel, Anyanyelvű oktatás és nevelés címmel oktatási konferenciára hívjuk a pedagógusokat. Oktatásunk törvényi hátterének előírásairól és az ezek alkalmazásában mutatkozó gondokról Bozóki Antal tart előadást, amelyet hozzászólások, vita követ. A konferenciára meghívtuk a budapesti székhelyű a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma Külhoni Magyarok Osztályának képviselőit, Magyar Nemzeti Tanács és a Tankönyvkiadó Intézet képviselőjét, vajdasági oktatási és más civil szervezetek vezetőit.

Minden érdeklődőt várunk.

REJTETT VÁGYAK

Mert mindenki saját kívánságaitól vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. "Jak 1,14-15"

---

Igehirdetés

Hogyan lehetséges az, hogy még egy Géházi is, aki Elizeus próféta szolgája, segítőtársa volt, elkövethet ilyet, hogy hazugságok sorozata árán jut valami olyan anyagi előnyhöz, ami őt nem is illeti meg. Hazudik is, csal is, mohó is, kapzsi is. Azután az egészet letagadja. Mert ez a kérdés más megfogalmazásban így hangzik: hogyan lehetséges az, hogy olykor derék, vallásos emberek is olyasmit követnek el, esetleg olyan bűnt, amit maguk sem tételeztek fel saját magukról, a környezetük meg végképp nem tudja hova tenni.

Nézzük meg röviden, miről is szól Géházi története, és utána keressünk választ erre a kérdésre, mert mindannyiunknak nagyon tanulságos ez.

Kr. e. 850 táján történt ez. A szír hadvezér, Naamán, leprás volt, és Isten Elizeus próféta által meggyógyította őt. Elizeus viszont azt akarta, hogy egyértelmű legyen ennek a pogány embernek, hogy Isten gyógyította meg, éppen ezért semmilyen ajándékot nem fogadott el tőle honoráriumként.

Elizeus szolgája, Géházi, igen helytelennek tartotta ezt a nagyvonalúságot, és arra gondolt, hogy ő mégis szerez valamit abból a sok ajándékból, amit magával hozott ez a gazdag pogány. Utánafutott, és egy hazugsággal mégis zsákmányul szerzett valamit abból, amit Naamán hozott. Ezt letagadta Elizeus előtt, és a büntetése az lett, hogy Naamán betegségét, a leprát, megkapta, sőt az utódai is szenvedtek e miatt a betegség miatt. Szörnyű a bűn, mert halmozati, és az Isten dicsőségét árnyékolja be. Szörnyű a büntetés is, mert nemcsak ő szenved miatta, hanem még a gyermekei is.

Mi az oka annak, hogy egy ilyen derék ember, aki Isten közelében él, képes ilyen bűnökre? Két okot említ leggyakrabban a Szentírás.

Az egyik: Géházi bűne nem azzal kezdődik, hogy a szekérkaraván után fut és hazugsággal megszerez valamit magának. A szív mélyén van valami vágy, amit talán ő sem ismert, de semmiképpen nem ítélt el, ebből a vágyból adott esetben gondolat lesz, a gondolat pedig mozgásba hozza kezét, lábát, nyelvét, és a bűn maga alá temeti az egész embert. Ez a bűnnek a természetrajza. A Biblia többször ír erről.

Ennyire igaz az, amit Isten mondott Kainnak a testvér-gyilkossága után: vigyázz, mert a bűn az ajtód előtt leselkedik, rád vágyik, de te uralkodjál rajta (1Móz 4,7). Mint egy vadállat, lesben áll, hogy rám ugorjon, és amikor lehetősége van, meg is teszi, de nekem is lehetőségem lenne uralkodni rajta, csak ennek feltételei vannak. Majd ezt látni fogjuk.

Ennyire igaz az, amire Jézus figyelmeztette hallgatóit, ma minket is: "Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások" (Mt 15,19). A szívben van valami rejtett vágy, ebből gonosz gondolat lesz, és a gondolat megfogan, és már paráznaság, házasságtörés, gyilkosság, lopás lesz belőle.

És ennyire igaz az, amit Jakab levelében olvastunk, hogy az ördög ezen a három lépcsőn akar levezetni minket mindig. Van valamilyen kívánság az ember szívében, ő abba belekapaszkodik, megpróbál lerántani, és ha a kívánság megfogan, akkor bűn lesz belőle, a bűn pedig kiteljesedik és halált nemz. - és itt az örök halálra, a kárhozatra gondol a Szentírás. Kívánság, bűn, halál. (Jak 1,14-15). Az első lépcsőn lehet leginkább ellenállni, és Géházi ezt mulasztotta el.

Isten ma azt kérdezi tőlünk: tudjuk-e, mi van a szívünk mélyén? A legtöbb ember nem tudja. Ezzel nem is szoktunk foglalkozni. Van egy ösztönös tiltakozás is ez ellen: jobb, ha nem derül ki, hogy mi van ott.

Határozottan emlékszem azokra az alkalmakra, amikor Isten egy-egy csendeshéten, vagy egy megszokott vasárnapi istentisztelet során az Ő igéjével szinte belereflektorozott a szívembe, és elképedtem, hogy mi-minden van ott még, a sok jó mellett, mögött, alatt mi-minden lapul. Önző, mohó, hiú, gyilkos indulatok, kielégítetlen vágyak, és bármikor előfordulhat, hogy levegőt kap egy ilyen elfojtott parázs, lángra lobban, és átéli az ember azt, amit a szerencsétlen Géháziról olvastunk itt. Csak egy vágy. A szerzésvágy. Valami kielégítetlenség a szív mélyén, amit nem tudatosított, nem dolgozott fel, nem került Isten világosságába, sose ítélte el, de kampó az ördögnek, amibe belekapaszkodhat, és lerántja az embert.

Sokszor tapasztaltam, hogy gyerekkori sérelmek, elszenvedett igazságtalanságok, kielégítetlen, elfojtott vágyak, halmozódó keserűség, vagy olyan titkos és titkolt bosszúvágy lapul emberek szívében, amibe valóban belekapaszkodik a gonosz, és baj lesz belőle.

Sok embernek a lelke valóban olyan, mint egy virágos mező, ahol azonban a felszín alatt ottfelejtett aknák vannak. Lehet sétálgatni hosszú ideig úgy, hogy semmi baj nem történik, de ha egyszer az ember rálép valamelyikre, akkor robban.

Isten azt akarja, hogy ne maradjanak a benne bízók szívében, életében ilyen rejtett aknák. Ő világosságra akarja hozni a dolgokat.

A megoldás, a segítség az, hogy újra és újra odaállunk Isten elé és kérjük: vizsgáld meg az én szívemet, és ha akármi van benne, ami tisztátalan, szabadíts meg attól.

Nagyon nagy ajándék ez, és ezért kéri Dávid a 19,13 zsoltárban: Uram, a titkos bűnöktől is tisztíts meg engem, amiről még én sem tudok. Mindegy, hogy mi az. Ami szerinted bűn, az nekem nem kell. Én veled kötöttem szövetséget, te elfogadtál engem szövetségesednek. Ami ezt a szövetséget megrontaná, az nekem nem kell.

Kevés emberben van ott ez az eltökéltség, hogy nekem semmi nem kell, ami az Istennek utálatos. Tudom, hogy van még ilyen a szívem mélyén, vizsgálj meg engem, Uram, tisztíts ki onnan mindent. Tudom, hogy te ezeknek a helyére mennyei ajándékokat és áldásokat adsz. Nekem az kell, ami tőled való! Mert minden jó adomány és tökéletes ajándék tőled való. Erre vágyom én.

A mások ok pedig az, ami Géházinál megint nagyon szembetűnő, hogy más dolog Isten közelében élni, és más Istennel közösségben élni. Ahogy valaki a múltkor mondta: természetesen hétfőtől szombatig egészen más életet élek - ez azt jelenti, hogy még csak Isten közelébe került vagy sodródott, de fogalma sincs arról, mit jelent az élő Istennel közösségben lenni. Így még egyedül van az ember a kísértésekkel szemben, és menthetetlenül lemegy a három lépcsőn. Neki nincs ereje ellenállni, csak az Istennel való szoros szövetség tarthatná őt meg, hogy tudjon ellenállni a kísértésnek.

Géházi ott élt Isten közelében. Elizeus prédikációját hallotta, Isten csodáit látta. Ő is részese lehetett ezeknek, de mint a kavics belseje a vízben, száraz marad, belül érintetlen maradt.

És hogy ez milyen nagy veszély, és éppen a Jézus közelében tartózkodó embereket fenyegeti, gondoljunk arra, hogy Péter is ugyanígy járt. Ott volt Jézus közelében, három éven keresztül együtt éltek. Mindent hallott, mindent látott, amit Jézus mondott és tett. De valami ott maradt a szíve mélyén. Tiltakozott az ellen, hogy Jézusnak meg kell halnia, és csak így lehet segíteni rajtunk. Ott maradt a szíve mélyén egy Jézussal szembeni tiltakozás, miközben rajongott érte. Nem azonosult Ővele, csak a közelében élt, de nem volt közössége Jézussal, amiben az Ő hullámhosszára hangolódott volna, amiben belsőleg is azonosult volna Ővele. Nem. Ő mást akart, mint ami végett Jézus jött. És egyszer jött egy kritikus helyzet Kajafás udvarán. Valaki azt mondta: ni, csak, te is az Ő tanítványa vagy. S megijed a nagy bátor hős, és elkezd esküdözni. Meglökték a szívét, kiborult, és elképesztő dolgok gurultak szét belőle.

Derék, szorgalmas hívő emberek szíve mélyén is ott lapulhat egy csomó szenny, amit nem vagyunk hajlandóak elítélni, nem kérjük a mi Urunkat, hogy hozza világosságra, mert egészen nem akarunk világosságban járni. Csak az előnyeit szeretnénk az Ő közelségének, de nem vállaljuk Őt mindenestől a vele való közösségben.

Ez utóbbit nevezi a Biblia újjászületésnek. És ezt hívják keresztyénségnek.

Ezért nagy evangélium, hogy Isten nem foltozgatni, javítgatni akarja a szívünket, hanem új szívet kínál. Dávid, aki nem törődött bele abba, hogy ímmel-ámmal foltozgatott, gyenge hívő élete legyen, azt kéri: tiszta szívet teremts bennem, ó Isten! (Zsolt 51,12) Ez teremtés. Teremteni pedig csak az Isten tud.

Aki új szívet kap Istentől, az azt mondja: Uram, nem én akarok birtokolni, megadod nekem azt, amire szükségem van, te birtokolj engem. Nem szüretelni akarok, hanem teremni. Gyümölcsöt. A Lélek gyümölcsét gazdagon, a te dicsőségedre, mások javára. Nem arra törekszem, hogy az én sok kielégítetlen vágyamat valahogy kielégítsem, hanem egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem szent igazságodat.

Ide radikalizálódik az, ha valaki komolyan akarja venni a keresztyénséget. És az ilyen embereket tudja használni Isten mások javára. A Géháziakat nem. Ő megszedheti magát, eldughatja, letagadhatja, kutyaharapást kutyaszőrrel, hazugságot hazugsággal próbálhat leplezni, aztán csúszik lefelé a lejtőn, ott lenn nagyot koppan akkor, azután elhallgat, leprás lesz ő is, meg a gyerekei is. Kell ez? Nem erre hív minket Isten! Arra hív, hogy általunk nem is sejtett lelki gazdagsággal ajándékozzon meg, hogy mi azzal tudjunk másokat is ajándékozni.

Isten még az ilyen Géháziknak is több lehetőséget ad arra, hogy megálljanak és visszaforduljanak. Először is azt kérdezi tőle Naamán, hogy rendben van-e minden? Ha neki még működne a lelki hallása, akkor ott mindjárt összetörne, és azt mondaná: dehogy van rendben! Azután hátra arc, menne haza, és nem fogadna el semmit. De azt mondja: rendben van.

Azután még egy nagy lehetőség a bűnvallásra: Elizeus sem esik neki és leszidja, amikor megjelenik, hanem azt mondja: honnan jössz Géházi? Újabb lehetőség: jaj, Uram, borzasztó, honnan jövök. De nem ezt mondja, hanem azt: nem ment a te szolgád sehova. Akkor nem lehet segíteni.

Ha valaki nem ragadja meg a bűnvallásra felkínált alkalmat, nincs keze arra, hogy elfogadja a bűnbocsánatot. Igen ám, csak ilyenkor már bevallani, hogy mit csináltam, az nagy szégyen. Ahogy ma mondják: nagy égés. Igen, de inkább égjünk itt a szégyen tüzében rövid ideig, mint majd odaát a kárhozat tüzében örökké.

Jézus erről nagyon élesen beszélt. Inkább vállaljam itt, mondjak le a bűn takargatásáról, és égjek a szégyen tüzében egy ideig, s meglesz a véleményük rólam, de ezzel lezárunk egy szennyes korszakot. Inkább ez, mint az örök büntetést szenvedni Isten ítéleteként.

Isten tehát arra bátorít minket ma, hogy ne tűrjünk meg semmit, ami tisztátalan a szívünk mélyén, kérjük Őt, hogy adjon nekünk új szívet, és ne érjük, be azzal, hogy időnként az Ő közelébe mehetünk. Legyen vele folyamatosan ápolt, egyre mélyülő, gazdag lelki közösségünk itt is, és majd az örökkévalóságban.

Cseri Kálmán (rövidített)

Kérdezték, válaszolok

Miért nem került fel a VMPE a nemzetpolitikailag kiemelt intézmények listájára?

Valószínűleg azért nem kerültünk fel a listára, mert annak idején anyaországi asszisztenciával ketté osztották a szervezetünket és most ha mi kerülünk fel a listára, ez politikailag elfogadhatatlan lenne az "egyedül üdvözítő" MNT-VMSZ számára, az ÉMPE-t pedig talán nem akarták külön, minket kihagyva listára tenni, mert van bennük annyi becsület. Ez csupán az én feltevésem. Az, hogy Répás Zsuzsanna azt nyilatkozta (ha igaz), hogy szervezetünk "nem végez olyan átfogó tevékenységet, mint a többi régióé" azaz a tevékenységünk nem mérhető össze a többi pedagógusszövetségével, szintén a megosztás következménye. Hiszen a többi pedagógusszövetség az egész területen működik, nekünk meg állandóan harcolni kellett a VMSZ-szel a fennmaradásunkért és Észak-Bácska az ÉMPE területe. Igaz, hogy a pedagógusok nem tartják be "a politikai határokat", mert ide is. oda is kapcsolódnak, hála Istennek van annyi sütnivalójuk.

A kettészakadás után a magyar politika véemeszesi sugallatra először anyagilag akart megfojtani, ekkor segített Berki Anna, az akkori Oktatási Minisztérium munkatársa. Ezután Anna el is veszítette az állását, mert nem akart együttműködni Egyed Alberttel, az új, balliberális főosztályvezetővel.

Ezután a jól működő szórványmunkánkat csorbították meg magyarországi segédlettel (felosztották az akkor VMSZ-es Bunyik Zoltán vezette Módszertani Központ és a Balassa Júlia vezette Börcsök Erzsébet Módszertani Központ között). Ennek következményeként a magyar többségű Fejértelepen végleg megszűnt minden magyar nyelvű oktatás, az anyanyelvápolás is, most már a szülők hallani sem akarnak a már csak szerbül beszélő gyermekek magyaróráiról. Pillanatnyilag Nezsényben folyik az aknamunka, mert a VMSZ szerint "Nagy Margit teszi lehetetlenné a magyar osztályok fennmaradását az anyanyelvápolással". Mielőtt elkezdtük volna a munkát ebben a faluban, már akkor is összevont tagozat volt és gondot okozott a magyar tagozat fennmaradása. Most kb. 25 gyerekkel foglalkozunk, gyerekszínjátszó csoportunk is van. Novemberben tartottunk szülői értekezletet és megkérdeztük a szülőket, akarják-e, hogy tovább foglalkozzunk a gyerekekkel. A szülők egyöntetűen kérték a foglalkozások folytatását. Amennyiben mégis abbahagynánk az anyanyelvápolási órákat, rövid időn velül a fejértelepi eset ismétlődne meg.

Egyébként soha nem lesz mindenki elégedett a felosztással, megtanultam, hogy én magam sem tudok mindig, mindenkinek eleget tenni.

Szerintem hagyni kell mindenkit dolgozni és nem kényszeríteni arra, hogy az energiájának jó részét az egymás közti harcra fecsérelje el. Aki dolgozik és jó eredményeket tud felmutatni, azt támogatni kell, akár kiemelt, akár nem. Nagyon fontos, hogy ne a helyi politikum ossza le a támogatásokat, mert ez több kárt okoz, mint hasznot. Elmélyíti a feszültségeket, megbéníthat működő szervezeteket. Jó lenne egy igazi, csak magyar és keresztyén = keresztény érdekeket képviselő szemlélet, amely a helyi gonoszkodások, pénz- és hatalomvágy fölé emelkedve szolgálná a megmaradásunkat.

Márfi Gyula veszprémi érsek válasza David Baernekek

DÁVID BAER professzor úrnak
Texas Lutheran University
U. S. A.

Tisztelt Professzor Úr!

Kamarás István egyetemi tanár közvetítésével megkaptam 2012. január 17-én kelt levelét, amelyben a jelenlegi magyar helyzetet, illetve a mai magyar kormány tevékenységét értékeli. Hálás vagyok Önnek, hogy figyelemmel kíséri hazánk sorsát, ugyanakkor nem hallgathatom el kritikai észrevételeimet, amelyeket őszintén igyekszem megfogalmazni.

Alapvető kifogásom az, hogy az Ön levele mind a magyarországi, mind az európai helyzet felszínes és egyoldalú ismeretét tükrözi, a távolabbi összefüggések figyelembe
vétele pedig teljesen hiányzik belőle.

1. Kezdjük a vallásszabadság kérdésével. Mint katolikus püspök, örülök annak, hogy egy luteránus egyetem tanára a lelkiismereti és vallásszabadsággal kapcsolatban a II. Vatikáni Zsinat Dignitatis Humanae kezdetű nyilatkozatát idézi, ugyanakkor nem értem, hogy az Ön által kifogásolt alaptörvény mennyiben sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot. Magyarországon ma mindenki olyan vallást gyakorol egyénileg is és közösségben is, amilyent akar. Az egyes egyházak elismerésének és nyilvántartásba vételének csak az egyházak anyagi természetű, állami támogatásával kapcsolatban van jelentősége. Itt viszont érthető módon a Magyar Állam azokat a közösségeket részesíti előnyben, amelyek hazánk zivataros története folyamán jelentős ménékben hozzájárultak az ország fennmaradásához, illetve amelyek tevékenysége társadalmilag kiemelten hasznos, például iskolákat, egészségügyi intézményeket tartanak fenn és karitatív tevékenységet folytatnak.

Professzor Úr azt is kifogásolja, hogy e nyilvántartásba vételt nem a bíróság, hanem a
parlament végzi. Ebből is látszik, hogy Ön nem ismeri eléggé a magyarországi helyzetet. A
független magyar igazságszolgáltatásban még ma is számos olyan ember dolgozik, aki a kommunista rendszer idején elkötelezett kiszolgálója volt a pártállami diktatúrának és tevékenyen részt vett egyházellenes, ún. koncepciós perekben. - ( A koncepciós per olyan jogi eljárás, amelyben minden fordítva történik, mint a törvényes perben: először fogalmazzák meg a "koncepciót" tartalmazó ítéletet, majd ehhez készítik el a "tanúvallomásokat", illetve gyártják
le a "bizonyítékokat".)

Azon kívül ez a bíróság az elmúlt 20 évben meggyőzően bizonyította, hogy az egyházak nyilvántartásba vételére alkalmatlan. Több, mint 300 "egyházai" bejegyeztek, amelyek legnagyobb része a legminimálisabb kritériumoknak sem felelt meg. Nekem egy 2007-ben kiadott jegyzékem van. Ebben 4 olyan "egyházat" találtam, amelyet egyazon (falusi) házszám alá jegyeztek be, közülük 3-nak még a hivatalos képviselője is ugyanaz a személy volt. Olyan "egyházak" is elnyerték az elismerést, amelyeknek már a neve is mosolyt fakasztott a komolyabb (akármilyen vallású) hívek ajkán, mint például az "Aranyos Zarándokok A-tól Z - ig". a "Magyar Boszorkányszövetség" vagy a "Derű Egyháza”.

A helyzet megértéséhez azt is tudnunk kell, hogy a bejegyzett közösségek jó része semmiféle hitéleti tevékenységet nem végez, a bejegyzését csak azért kérte, hogy egyszerű gazdasági vállalkozásként - a vállalkozások által igénybe vehető kedvezményeken túl – az egyházaknak adható támogatásokban is részesülhessen. Jórészt ezzel magyarázható, hogy adventista egyházból három, metodistából három, zsidóból hat, buddhistából pedig nem kevesebb, mint 13, azaz tizenhárom (!) volt bejegyezve. (Aki ismeri a budhizmus nagy irányzatait - hinajana, mahajana, vajrajana, azaz tibeti - annak ez már eleve gyanús. Beszélgettem a nepáli lámával: a tizenhármat ő is nevetségesnek tartja.)

Ami pedig a Professzor Ur által különösen is reklamált egyházakat illeti, a következőket tudom mondani: Ezeknek az egyházaknak Magyarországon nincs bázisuk. Ennek ellenére metodista egyházból - mint említettem - három is be volt jegyezve. Egyáltalán nem könnyű eldönteni, vajon mindhárom igazi vallási közösség-e vagy csak ún. biznisz-egyház. Hányi Gábor metodista lelkészt nálunk mindenki ismeri, sokkal inkább nagy hangú politikusként, mint igehirdetőként. Ám az ö közösségét a metodista világegyház sem ismeri el. (A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevet használják.) -Anglikán egyházból egyet ismerünk, ez Szent Margit Anglikán/Episzkopális Egyház néven található a régi jegyzékben. Nevéből ítélve a katolikusbarát High Church irányzathoz tartozik. Lelkészük Dunakeszin lakik, ahol semmiféle anglikán közösség nincs. A tiszteletes úr elsősorban a budapesti Angol Nagykövetség alkalmazottait pasztorálja.

Miközben e sorokat írom, érkezik a hír, hogy tegnap, február 17-én a Magyar Parlament újabb 17 egyházat ismert el, közülük a Magyarországi Metodista Egyházat és a fönt említeti anglikán egyházat is, így összesen Magyarországon ma 31 elismert egyház van. Hálás lennék Professzor Urnak, ha keresne Európában még olyan országokat, amelyek ennél több vallási közösséget támogatnak. Ha nem talál, akkor kritikáit a jövőben inkább Angliáról, a skandináv országokról. Bulgáriáról. Görögországról vagy Romániáról fogalmazza meg. mert ezekben az országokban az anglikán, az evangélikus, illetve az Orthodox nemzeti egyházak a mai napig államegyház-pozíciót élveznek. (Romániában a román görög-katolikus egyházmegyék a mai napig nem kapták vissza teljes mértékben a Ceausescu-rezsim idején elvett és a Román Orthodox Egyház által birtokba vett javaikat.)

2. Második kifogásom levelének azzal a részével kapcsolatos, amely a magyar kormány európaiságát kritizálja. En úgy látom. Professzor Urnák Európával kapcsolatos ismeretei is egyoldalúak és hiányosak. Levelében egy olyan Európái tart szem elölt, amely Konrád Adcnaucr, Róbert Schuman, Alcide de Gasperi és Jean Monnel óta már nem létezik.

A mai Európa nemcsak a gazdasági érdekek mentén, hanem ideológiailag is megosztott. Van még egy rejtőzködő keresztény Európa is, de van egy nálánál sokkal hangosabb, a hatalom és a médiumok nagy részét kezében tartó, élesen keresztényellenes, ultra liberális Európa is. - A mai Európa felszínén a Nagy Építészt még elismerő, de Jézus Krisztus és a tízparancsolat Istenét tagadó réteg lebeg. Ők azok, akik túladagolják Európának a szabadságot, amely - a túladagolt gyógyszerhez hasonlóan - már nem gyógyít, hanem mérgez. Számukra az európaiság egyet jelent az abortusz engedélyezésével, a szabad szerelemmel, a leszbikusok és homoszexuálisok házasságának elismerésével, a gender-ideológia hirdetésével és a vadkapitalista szabad versennyel, amely a tőkések extraprofitjához, a kis- és középvállalkozások csődjéhez és a kisemberek teljes elnyomorodásához vezet.

Ez a magán baloldaliként és modernként ünneplő Európa igazában:

· a kommunistákból lett kapitalisták Európája.

· a diktátorokból lett "szabadságharcosoké" és a "demokráciáért aggódó" diktátoroké.

· a kétezer éve idejétmúlt és életképtelennek bizonyult erkölcsöt hirdető "moderneké".

· "az egyházak szabadságáért aggódó" egyházüldözőké.

· akik egyetlen dologban állhatatosak: a nagyüzemi méretekben folytatott hazudozásban.
a sokakat megtévesztő farizeusságban.

Amikor azt állítják, hogy az Orbán-kormány autokrata, Európa-ellenes, múltba révedő és nem tartja tiszteletben a vallásszabadságot, saját hibáikat ostorozzák, de nem önmagukban, hanem másban. Én Orbán Viktort sosem akartam szentté avatni. Tudom, hogy ő éppen olyan gyarló ember, mint mi mindannyian, neki is vannak gyengeségei és téves döntései. A fenti vádakról mégis az a magyar mondás jut eszembe: "Bagoly mondja a verébnek, hogy: nagyfejű".

Az ultraliberális és az ún. konzervatív tábor képviselői jelen voltak azon a meghallgatáson, amelyei Strassbourgból közvetített a Hír TV. Ez egy színjáték volt. amelyet Orbán Viktor nyilvános kioktatása és megalázása céljából rendeztek. Nekem feltűnt, hogy a világ legnagyobb diktátorának (Mao-ce-tungnak) hívei oktatták itt a demokráciát, és egy
közismert pedofil (D. Cohn-Bendit) tanította móresre Orbán Viktort, az öt gyermekes családapát, akinek mind az öt gyermeke ugyanattól az asszonytól (a feleségétől) született. Ezen a meghallgatáson ő volt a legeurópaibb, kis túlzással: az egyetlen európai. Imponáló türelemmel hallgatta végig a habzó szájjal üvöltöző Dániel Cohn Benditet és társait, a vádakra higgadtan válaszolt, majd engedélyt kért arra, hogy a hagyományos családmodell híveként, hazaszerető emberként és hívő keresztyénként maradhasson meg európainak.

Egyébként az ellene szóló legfőbb vád, hasonló ahhoz, amit közel négyezer éve Lót és családja ellen hozhattak fel: nem volt "szodoma-konfortos" a magaviseletük. De ugyanez volt a baj a prófétákkal is: hiányzott tanításukból a "Közel-Kelet-komfort", miként az első három század keresztényei sem tanultak meg a dekadens Római Birodalom etikettje szerint viselkedni. - Erről jut eszembe, hogy a mai Európa a hanyatló fázisába érkezeit Birodalomra emlékeztet: a sportarénákban még nem ölik meg ugyan egymást, de hatalmas pénzekért folynak a kíméletlen küzdelmek; a tömegkommunikációs eszközök - katarzis helyett - a nép (a démosz) alantas igényeinek kielégítését nyújtják; a férfiak és nők pedig - gyermekeik helyett - szeretőikkel dicsekszenek.

Európa nem küld már misszionáriusokat a harmadik világba, mivel maga is missziós terület, terepet nyújtva az Afrikából. Indiából, a Fülöp Szigetekről, sót Indonéziából érkezett hithirdetőknek. Váci Mihálynak a hatvanas években írt sorai (a Hü lázadás c. verséből) ma már nem csak az ál-kommunista Magyarországra, hanem egész Európára érvényesek:

"Míg új világtörvény fojt és ölel,

s új termést hoztak a volt igazságok;

a dolgok zsarnok uralma jön el,

s nincsenek próféták, se messiások."

3. Harmadikként megemlítem Professzor Úr levelének még egy gyengeségét: azt, hogy figyelmen kívül hagyja az Európán túli hatalmak szerepét az ''Orbán-ügyben". Ön úgy ír Európáról, mintha az egy önálló birodalom lenne, amelynek most éppen problémája akadt egy tartományával. Ha Ön azt hiszi, hogy itt egy európai belügyről van szó, akkor bizony nagyot téved. Orbán Viktornak nem az Unióval van elsősorban baja, hanem azzal a nemzetközi nagytőkével, amelynek birtokosait valahol a New-York-i Wall Street-en sejtjük, ezért egyszerűen csak így hívjuk őket, hogy "Amerika". Ez az elnevezés persze téves: a dollárnak és a dollár urainak-szolgáinak nincs hazájuk, nemzetiségük sem. Ok a kozmosz polgárai, a szó legrosszabb értelmében vett kozmopoliták, akik az egész világ meghódításáról álmodnak.

Ehhez pedig pénzre van szükségük, nagyon sok pénzre. Ezért nem elégszenek meg az általuk kirobbantott "demokrácia-importnak" hazudott háborúkkal, orvosok és gyógyszerészek megvételével egyidőben épített hatalmas gyógyszer-gyáraikkal és a kezükben tartott multinacionális gazdasági vállalatokkal, hanem (kamat) adófizetőikké akarják tenni az egyes államokat is. Ennek érdekében megpróbálják befolyásolni a szabad választásokat, illetve igyekszenek megvenni az egyes kormányokat. Az a "jó kormány", amelyik hajlandó felvenni az előnytelen hiteleket is, majd azok gyors elköltésével örökös adófizető gyarmattá teszi hazáját. Az ilyen kormánynak nem kell tartania attól, hogy diktatúrával vádolják: nyugodtan kilövetheti békés tüntetők szemét, kizárhatja ünnepségeiről saját népét,
korlátokat építhet a parlament köré, még a hivatalos adatokat is meghamisíthatja, ettől még "európai" és "demokrata" marad. Legfeljebb akkor koppantanak a fejére, ha a teljes államcsőd (fizetésképtelenség) veszélyébe sodorja hazáját.

Más szabályok vonatkoznak a "rossz kormányra", amely megpróbál kitörni az adósságcsapdából. Ezt akkor is leminősítik, ha az államháztartási hiány ezt nem indokolja, miniszterelnökét Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlítják, cigánynak mondják, majd cigánygyűlölőnek még akkor is, ha történetesen ö oszlatja fel a cigányellenes akcióiról elhíresült egyesületeket, vagy ő küldi az Európai Parlamentbe az egyetlen cigány nőt. És hiába nyújt támogatást a zsidó egyházaknak, hiába vannak zsidó barátai, természetesen nem maradhat el vele kapcsolatban az "antiszemita" megbélyegzés sem.

A nemzetközi nagytőke birtokosai különösen is haragszanak Orbán Viktorra, mert több olyan, nagytőke-ellenes intézkedést hozott (bankadó bevezetése, multinacionális cégek privilégiumainak csorbítása), amelyeket már több ország is átvett, illetve átvenni szándékozik. Ezért szervezték meg azt az átfogó hadműveletet, amelynek ma is a tanúi vagyunk. Szeretném újra hangsúlyozni, hogy ezt az akciósorozatot Amerikából irányítják,
amerikaiaknak sem nevezhető pénzemberek.

Ez még akkor is így van. ha az amerikai színészek (Hillary Clinton, Charles Gati, Georges Soros) mellett látszólag az európai szereplők vannak többségben. A nagytőke ügyesen felhasználja Európa megosztottságát, igénybe veszi az Európa Bizottság (az Unió kormánya) és az Európai Parlament tisztségviselőit, különösen azokat, akik Orbán Viktor ideológiai ellenfelei. Természetesen felhasználja a magyar ellenzék képviselőit is, akiket rettenetesen idegesít a jobboldal kétharmados parlamenti többsége.

Az Unió képviselői jól tudják, hogy a nemzetközi nagytőke fojtogató karjai Európát is veszélyeztetik, mégis vállalják az együttműködési anyagi érdekből, félelemből vagy ideológiai okokból. A helyzet korántsem ismeretlen: így fogott össze kétezer évvel ezelőtta Főtanács is az általa gyűlölt Poncius Pilátussal. Pilátust tapsolják ma is sápadtan, minden írástudók és farizeusok... - És nem hiányozhatnak természetesen a hamis tanúk sem, akiknek létformájuk a hazudozás és mivel övék a médiumok nagy része, rá tudják venni még a jobboldali sajtó egy részét is arra, hogy "feszítsd meg!"-et kiáltsanak Orbán Viktorra és az "alattvaló fajnak" (Kertész Ákos), sőt "patkány-népnek" minősített magyarokra. (Az utóbbi minősítésKertész Imre Nobel-díjas írótól való.)

Minden országnak, így az Uniónak is vannak olyan előírásai, amelyeket úgyszólván senki sem képes teljesen megtartani. Ezek viszont kiválóan alkalmasak arra, hogy számon kérjék őket azokon a kormányokon (és csak azokon!), amelyek "nem állnak be a sorba". A kettős mérce alkalmazása az ultraliberális világ mindennapos gyakorlata.
De nem hiányoznak a bolsevik módszerek sem - ahogy arra már utaltam. "Ha lopni akarsz, kiálts tolvajt!". Ostorozd saját hibáidat másokban, így magadról elterelheted a figyelmet.

Nálunk ma is érvényben van egy olyan szerződés, amelyet az IMF (Nemzetközi Valutaalap) erőltetett rá a valuta-szűkében lévő és szovjet felügyelet alatt álló magyar kommunista kormányra (1982-ben), amely szerint a Valutaalap magyarországi birtokai mindenféle ellenőrzés és szabályozás felett állnak, sem cégeik, sem azok alkalmazottai, de még azok bérlői ellen sem indítható semmiféle eljárás, sem magyar, sem nemzetközi bíróság előtt.

Mi más ez, ha nem közönséges diktatúra? Része egy nemzetek felett álló, vadkapitalista, ultraliberális diktatúrának, amely egyenes leszármazottja a hitleri és sztálini zsarnokságnak. Professzor Úr talán nem hallotta, de mi tudjuk, hogy nálunk a fasisztákból lettek a legkegyetlenebb kommunisták. Ugyanakkor ma azt is látjuk, hogy a kommunistákból lettek a leggazdagabb kapitalisták, és ők azok, akik a leghangosabban aggódnak a magyar demokráciáért. Gyurcsány Ferenc,Kovács László, Jósé Manuel
Barroso, Dániel Cohn-Bendit: mind-mind a vörös diktatúra hívei voltak, ma pedig a vadkapitalista diktatúra kiszolgálóiként "aggódnak a demokráciáért".

Adolf Hitler a világ németjeit akarta egybefogni a világuralom megszerzése érdekében. - "Világ proletárjai, egyesüljetek!" - ez volt Sztálin jelmondata, ugyancsak a világ feletti hatalomról álmodva. - "Világ nagytőkései, kartellbe tömörüljetek!" - ez a tisztességtelen úton összeharácsolt nemzetközi nagytőke urainak jelmondata - ahogy azt
Dávid C. Körten "Tőkés társaságok világuralma" c. könyvében már 1995-ben megírta.

Az eszközök különbözők, ám a cél és az eszmeiség ugyanaz. Egyik diktatúra sem tűri el a kritikát, még kevésbé azt, hogy valaki kilógjon a sorból. De azért valahol mégis mindegyik megbukik...

A fent említett, harmadik típusú diktatúráról szól az " Új mondat új zsarnokságról" című vers, amelyei soraimhoz mellékelek. Külön felhívom Professzor Úr figyelmét az utolsó szakaszokra, amelyek komoly figyelmeztetést tartalmaznak mindannyiunk számára: ha gyanútlanul átvesszük a diktatúra megtévesztő propagandáját, magunk is szem leszünk
a láncban, magunk is zsarnokság leszünk.

Amitől óvjon meg minket a Szentlélek, aki egyedül képes kimenteni a világot - és benne szeretett Európánkat is - az ultraliberális, vadkapitalista diktatúrából - felszínre hozva a most még sűrű hamuréteg alatt rejtőző keresztény Európát.

Professzor Urat tisztelettel és szeretettel köszönti:

Veszprém. 2012. február 18.

Márfi Gyula
veszprémi érsek

Levél az érsek úr hozzájárulásával kerül közlésre.