Kegyelem

„Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené" (Róma 9, 15-16)

A csoda Isten kezében van. Sokszor nem tudjuk könyörgéssel, rimánkodással „leimádkozni” Istentől, amit akarunk. A csoda az, amikor a Szentlélek a lelkünkbe költözik. Amikor újjászületünk. Ekkor tudjuk elviselni a csalódásokat, ekkor tudunk megbocsátani az ellenségeinknek, ekkor van a lelkünkben béke.

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz. 

Azután átkozódsz. 

Aztán imádkozol. 

Aztán megfeszíted 

Körömszakadtig maradék-erőd. 

Akarsz, egetostromló akarattal – 

S a lehetetlenség konok falán 

Zúzod véresre koponyád. 

Azután elalélsz. 

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. 

Utoljára is tompa kábulattal, 

Szótalanul, gondolattalanul 

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: 

A bűn, a betegség, a nyomorúság, 

A mindennapi szörnyű szürkeség 

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés! 

S akkor – magától – megnyílik az ég, 

Mely nem tárult ki átokra, imára, 

Erő, akarat, kétségbeesés, 

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég, 

S egy pici csillag sétál szembe véled, 

S olyan közel jön, szépen mosolyogva, 

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar, 

Akkor – magától – minden elcsitul, 

Akkor – magától – éled a remény. 

Álomfáidnak minden aranyágán 

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.