A gyermekek az udvaron játszadoznak, a konyhában három asszony sürög-forog, az ebéd a tűzhelyen rotyog. Az asztalon hatalmas dobozban különféle sütemények sorakoznak, külön csoportokba rendezve, barnák, sárgák fehérek, kerekek, szögletesek, szív alakúak, habosak és kakaómázasak. Az édesanyák sütötték a nagy alkalomra, a tábor zárási ünnepségére. A szobában színes papírdíszek, könyvek, színes ceruzák és filctollak, egy dobozban tekintélyes mennyiségű édesség várja a színrelépés pillanatát. A táborvezetők csoportja csupa fiatal: egyetemisták, középiskolások, valamennyien budapestről jöttek. Egy hete vannak itt Módoson, ebben az isten háta mögötti, román határ-közeli kis faluban és vezetik a szórványtábort. Az Ágoston Sándor Alapítvány* tagjai, vezetői ők, akik hitünkért, a magyar nyelv megőrzéséért fáradoznak Kárpát-medence szerte. Most éppen a Délvidék egyik legdélebbi csücskében szereztek boldog napokat káptalani, módosi, nezsényi és bókai gyerekeknek. Tavaly is szerveztek tábort.
A szobában egyházi énekeket énekelgetünk, valahogy spontán módon indult el az éneklés Zolival, a lelkész-tanárral, Lídiával, az év folyamán a gyerekekkel foglalkozó magyartanárnővel, egy középiskolás lánnyal és Bojanával. Bojana szerb, a férje magyar, szeretné, ha a két lányuk, a nyolcéves Olivera és a hatéves Lídia jól megtanulna magyarul. Beszélgetünk: én szerbül szólok, ő magyarul.
- Én is sokat tanulok itt, amikor áthozom Káptalanból a lányokat és végigülöm Lídia tanárnő óráit.- mondja.
Amikor férjhez ment, egy szót sem tudott magyarul. Két év kellett ahhoz, hogy könyvből, a férjétől és annak családjától annyira megtanulta a nyelvet, hogy most már gyakran a gyermekeivel is magyarul beszél. A családjában is voltak magyarok. Édesapja bolgár-magyar házasságból született, de csak szerbül tanították meg beszélni. A édesanyja dél-szerbiai szerb. Mindig aktív élete volt, kézilabdázott, tekézett, kórusban énekelt, néptánccsoportba járt. Otthon nem részesült vallásos nevelésben. Nem keresztelték meg, 18 évesen, a házasságkötésük előtt megkeresztelkedett, katolikus vallású. Misére és istentiszteletre is jár. Kiss Nándor tiszteletes úr havonta tart istentiszteletet Módoson az Ágoston Sándor Alapítvány által tavaly vásárolt imaházban.
- Nagyon jó itt lenni, a lelkem megkönnyebbül, itt boldog vagyok - vallja.
Kérdésemre, hogy melyik felekezet áll közelebb a szívéhez, mosolyogva mondja:
- Mindegy, hogy hol vagyok, legfontosabb, hogy Jézus Krisztus közelében legyek. Van egy kedvenc énekem a Hallelujából, CD-ről tanultam, a nagybecskereki Gizi néni és Laci bácsi adta:
„Nem láthat bár e földi szem,
Jézus, tiéd vagyok,
Bár arcod rejtve van nekem,
Mégis felém ragyog.
Fülem nem hallja hangodat,
Mégis beszélsz velem,
S boldogságot csupán az ad,
Ha szódat figyelem.
Képed betölti lelkemet,
Utam bármerre visz,
És mindenütt kezed vezet,
Ha azt nem látom is.
Kimondani, mi vagy nekem,
Ó, nincsen arra szó,
Most hitből áll csak életem,
S mégis mindez való.
De majd a fátyol szétszakad,
Mely most még rejteget,
Színről színre látlak Magad,
S fényedben élhetek.
