A VAJDASÁGI MAGYAR FELSŐFOKÚ OKTATÁSÉRT - 2
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete kérvényezte prof. Dr. Miroszláv Veszkovity rektortól magyar csoportok beindítását az Újvidéki Egyetemen, magyarországi támogatással. Ennek oka a vajdasági szaktanár hiány és a fiatalság Magyarországra való, folyamatos áttelepülése. A rektor válaszlevelében kifejtette, hogy az Egyetem kész nemzetközi projekt keretében fejleszteni a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatást. Jelenleg részt vesz a nemzetközi TEMPUS programban. Javasolja, hogy megfelelő intézményen keresztül a VMPE kapcsolódjon be az egyetem keretében működő projektbe vagy ajánljon hasonló, a nemzeti közösségekre vonatkozó, nemzetközi tanárképzési projektet, amelynek felelőse az Újvidéki Egyetemen belső munkatársa lenne. Megemlíti, hogy a megfelelő, magyarországi és szerbiai állami szervvel miniszteri rangú kapcsolatfelvétel szükséges és az Újvidéki Egyetem hivatalos, állami részvétel keretében kész megszervezni a magyar nyelvű oktatást.
Pártok
Magyar Polgári Szövetség
Magyar Remény Mozgalom
Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség
Vajdasági Magyar Demokrata Párt
Civil szervezetek
Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségi Civil Egyesület, Újvidék
Fény - Civil Szervezet, Magyarkanizsa
INTEGRAL Pedagógus Egyesület Ada
Magyar Ifjúsági Akció polgári egyesület, Óbecse
Nagy Sándor – Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület, Újvidék
Újvidéki Diáksegélyező Egyesület, Újvidék
Újvidéki Magyar Olvasókör, Újvidék
Újvidéki Polgári Daloskör
Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, Újvidék
Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium, Újvidék
Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ, Újvidék
Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, Újvidék
Vox Humana Emberbaráti Szolgálat, Ada
A következő lépés a rektor által meghatározott feltételek megteremtése, összefogással.
Az újvidéki Apáczai Diákotthon pályázata
Az újvidéki Apáczai Diákotthon a 2011/2012-es tanévre pályázatot hirdet egyetemi hallgató lányok és fiúk felvételére. A diákotthon a Maradéki Református Egyházközség tulajdona, működtetője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. A bentlakók rendelkezésére állnak a következők: a tanulószoba, könyvtár, 5-6 ágyas hálószobák, ágynemű, valamint mélyhűtős jégszekrények, mikrohullámú sütők, tűzhelyekkel felszerelt konyhák, fürdőszobák, számítógép használat, kedvezményes fénymásolási lehetőség.. Hetente ökumenikus jellegű áhítatokat tartunk, oktatási programokat, pszichológiai tanácsadást vehetnek igénybe. A diákotthon nyelve a magyar, elvárásaink pedig: a keresztyéni értékek szerinti viselkedés, szorgalmas tanulás és a házirend betartása.A pályázóknak a következő iratokat kell átadniuk: kérvényt, saját kezűleg megírt önéletrajzot, az előző tanév tanulmányi eredményének igazolását (első éveseknél az érettségi bizonyítványt is), az egyetemi beiratkozás igazolását, a családtagok anyagi helyzetét igazoló okiratot (az utóbbi 3 hónap fizetési átlagát, kataszteri jövedelmet), valamint a lelkipásztor ajánlólevelét.A következő címen lehet jelentkezni: Apáczai Diákotthon, 21000 Novi Sad, Ćirpanova 54, telefon/fax: 021/548-259, villámposta: nsmpe@gmail.comAz első alkalommal pályázó diákokat személyesen fogadjuk kollégiumi látogatásra, időpont egyeztetés után.Pályázati határidő: 2011. szeptember 1.
Az újvidéki Apáczai Diákotthon pályázata
Az újvidéki Apáczai Diákotthon a 2011/2012-es tanévre pályázatot hirdet egyetemi hallgató lányok és fiúk felvételére. A diákotthon a Maradéki Református Egyházközség tulajdona, működtetője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete. A bentlakók rendelkezésére állnak a következők: a tanulószoba, könyvtár, 5-6 ágyas hálószobák, ágynemű, valamint mélyhűtős jégszekrények, mikrohullámú sütők, tűzhelyekkel felszerelt konyhák, fürdőszobák, számítógép használat, kedvezményes fénymásolási lehetőség.. Hetente ökumenikus jellegű áhítatokat tartunk, oktatási programokat, pszichológiai tanácsadást vehetnek igénybe.
A diákotthon nyelve a magyar, elvárásaink pedig: a keresztyéni értékek szerinti viselkedés, szorgalmas tanulás és a házirend betartása.
A pályázóknak a következő iratokat kell átadniuk: kérvényt, saját kezűleg megírt önéletrajzot, az előző tanév tanulmányi eredményének igazolását (első éveseknél az érettségi bizonyítványt is), az egyetemi beiratkozás igazolását, a családtagok anyagi helyzetét igazoló okiratot (az utóbbi 3 hónap fizetési átlagát, kataszteri jövedelmet), valamint a lelkipásztor ajánlólevelét.
A következő címen lehet jelentkezni: Apáczai Diákotthon, 21000 Novi Sad, Ćirpanova 54, telefon/fax: 021/548-259, villámposta: nsmpe@gmail.com
Az első alkalommal pályázó diákokat személyesen fogadjuk kollégiumi látogatásra, időpont egyeztetés után.
Pályázati határidő: 2011. szeptember 1.
Parva sapientia regitur mundus -. Csekély bölcsesség irányítja a világot.
"A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tízéves fennállása óta a 2010/2011-es tanév bizonyult a legrosszabbnak és a legnehezebbnek – állítja Dávid László rektor. Az EMTE vezetője a Krónikának úgy nyilatkozott, mélységesen csalódott a politikumban, melynek egy része véleménye szerint szándékosan fékezi, másik része pedig nem segíti a felsőfokú oktatási intézmény amúgy is elnyúlt akkreditációs folyamatát. Mint mondta, a késés várhatóan két-három évvel veti vissza a rangsorolási folyamatról lemaradó egyetemet. „Számos alkalommal kértem, valósággal könyörögtem, hogy hagyják a dolgokat haladni a maguk természetes útján. Mi, szakemberek végezzük a dolgunkat, végezzék a politikusok is a maguk teendőjét. Elvégre ez az egyetem mindannyiunk ügye. A Sapientia soha nem állt ide vagy oda, és nem sértette senkinek az érdekeit” – fakadt ki Dávid, hozzátéve, hogy eddig valóban hitte, a romániai magyarságnak azért van szüksége parlamenti és kormányképviseletre, hogy az ott ténykedő politikusok segítsék a közösség ügyeit." (http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=52814)
A helyzet Vajdaságban még rosszabb. Nincs magyar egyetem. Itt a vezető magyar politikum nem támogatja az arra vonatkozó tervet, hogy az Újvidéki Egyetemen magyar csoportok működhessenek. A magyarországi kihelyezett egyetemi tagozatot sem támogatják. Tervük a szabadkai, államilag támogatott magyar egyetem. E terv azonban olyan távoli, hogy azért szurkolok, ha mégis megvalósulna, még legyenek magyarok Vajdaságban.A nyelvtudás hiánya miatt évről évre egyre több diák megy Magyarországra tanulni és nem térnek haza. Megjegyzem, az említett tervek nem zárják ki egymást... Csak nem kellene ellenünk dolgozniuk.