Miért nem került fel a VMPE a nemzetpolitikailag kiemelt intézmények listájára?
Valószínűleg azért nem kerültünk fel a listára, mert annak idején anyaországi asszisztenciával ketté osztották a szervezetünket és most ha mi kerülünk fel a listára, ez politikailag elfogadhatatlan lenne az "egyedül üdvözítő" MNT-VMSZ számára, az ÉMPE-t pedig talán nem akarták külön, minket kihagyva listára tenni, mert van bennük annyi becsület. Ez csupán az én feltevésem. Az, hogy Répás Zsuzsanna azt nyilatkozta (ha igaz), hogy szervezetünk "nem végez olyan átfogó tevékenységet, mint a többi régióé" azaz a tevékenységünk nem mérhető össze a többi pedagógusszövetségével, szintén a megosztás következménye. Hiszen a többi pedagógusszövetség az egész területen működik, nekünk meg állandóan harcolni kellett a VMSZ-szel a fennmaradásunkért és Észak-Bácska az ÉMPE területe. Igaz, hogy a pedagógusok nem tartják be "a politikai határokat", mert ide is. oda is kapcsolódnak, hála Istennek van annyi sütnivalójuk.
A kettészakadás után a magyar politika véemeszesi sugallatra először anyagilag akart megfojtani, ekkor segített Berki Anna, az akkori Oktatási Minisztérium munkatársa. Ezután Anna el is veszítette az állását, mert nem akart együttműködni Egyed Alberttel, az új, balliberális főosztályvezetővel.
Ezután a jól működő szórványmunkánkat csorbították meg magyarországi segédlettel (felosztották az akkor VMSZ-es Bunyik Zoltán vezette Módszertani Központ és a Balassa Júlia vezette Börcsök Erzsébet Módszertani Központ között). Ennek következményeként a magyar többségű Fejértelepen végleg megszűnt minden magyar nyelvű oktatás, az anyanyelvápolás is, most már a szülők hallani sem akarnak a már csak szerbül beszélő gyermekek magyaróráiról. Pillanatnyilag Nezsényben folyik az aknamunka, mert a VMSZ szerint "Nagy Margit teszi lehetetlenné a magyar osztályok fennmaradását az anyanyelvápolással". Mielőtt elkezdtük volna a munkát ebben a faluban, már akkor is összevont tagozat volt és gondot okozott a magyar tagozat fennmaradása. Most kb. 25 gyerekkel foglalkozunk, gyerekszínjátszó csoportunk is van. Novemberben tartottunk szülői értekezletet és megkérdeztük a szülőket, akarják-e, hogy tovább foglalkozzunk a gyerekekkel. A szülők egyöntetűen kérték a foglalkozások folytatását. Amennyiben mégis abbahagynánk az anyanyelvápolási órákat, rövid időn velül a fejértelepi eset ismétlődne meg.
Egyébként soha nem lesz mindenki elégedett a felosztással, megtanultam, hogy én magam sem tudok mindig, mindenkinek eleget tenni.
Szerintem hagyni kell mindenkit dolgozni és nem kényszeríteni arra, hogy az energiájának jó részét az egymás közti harcra fecsérelje el. Aki dolgozik és jó eredményeket tud felmutatni, azt támogatni kell, akár kiemelt, akár nem. Nagyon fontos, hogy ne a helyi politikum ossza le a támogatásokat, mert ez több kárt okoz, mint hasznot. Elmélyíti a feszültségeket, megbéníthat működő szervezeteket. Jó lenne egy igazi, csak magyar és keresztyén = keresztény érdekeket képviselő szemlélet, amely a helyi gonoszkodások, pénz- és hatalomvágy fölé emelkedve szolgálná a megmaradásunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése