2010. május 26., szerda
Levél a fiataloknak
Csaknem mindenik választási program tartalmazza az alapvető fontosságú kérdéseket, így a miénk is. A lényeg ennek megvalósítása. Eddig nem láttunk erre irányuló konkrét tetteket az illetékesek részéről. Mégis sokat lehetett tenni. Aki becsületesen akar dolgozni, és elsősorban nem karriert, sokat tehet ezen a téren. Természetesen ehhez az kell, hogy megmaradásunkat, mint célt a szívünkben érezzük és ne a zsebünk feltöltésére, pontosabban meggazdagodára használjuk.
Ha karrier, hatalom miatt terveztem volna az MNT választáson való indulást, bizonyára elfogadtam volna a pártok felkérését, hogy legyek a listájukon. Sokkal kényelmesebb lett volna.
Nem bánom, hogy megpróbáltuk összegyűjteni az aláírásokat, mert sok minden világossá vált, sok álarc lehullott. Természetesen bosszantott a sikertelenség, de nem bánkódom. Induláskor logikusnak látszott a siker, hiszen 800 pedagógus tagunk van és 70 egyetemistánk a kollégiumban. Ha e létszámnak csupán fele írja alá a családtagjaival együtt, máris megvan a szükséges 1300. Nem így történt. Igaz, hogy bosszúállásunkkal nem fenyegettünk meg senkit, ha a támogató nyilatkozatot nem írja alá vagy ha másokat támogat. Tisztán dolgoztunk. Magyar párt (?) suttogó propagandája vádolt meg bennünket azzal, hogy a Tadic-féle demokraták segítségével dolgozunk. Ha így lett volna, összegyűltek volna az aláírások, mint ahogy összegyűltek másoknak, akiket ez a párt vagy más szerb párt támogat. Nem akadályoztuk mások aláírásgyűjtését, tettük a magunk dolgát, mikőzben hellyel-közzel mások a mi babérjainkat aratgatták. Sokan bevallották, hogy a félelem miatt támogattak más listákat, azért, hogy megtarthassák a munkahelyüket, pozíciójukat. Ez így működik a diktatúrákban is. Tele vagyunk minidiktátorokkal, megélhetési politikusokkal (még ha csak a megélhetés lenne, de sajnos, már ennél többről van szó).
Úgy látszik, a konkolynak valóban fel kell nőnie, és csak aratáskor kerül a tűzbe. De akkor odakerül.
Lehet gúnyt űzni abból, hogy hívő emberként az egész életemet áthatja a hit. Lehet vádaskodni is. Egy azonban már bebizonyosodott: hosszú távon letisztul minden, az igazi értékek napvilágra kerülnek, a hamisak az feledés homályába vesznek.
Tehát, kedves fiatalok, maradjatok tiszták, mert lehetséges.
2010. május 23., vasárnap
Mivel ő, a Szent hívott el titeket, magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban. (1Pt 1,15)
Ha az egész világ hinne Isten törvényének és engedne
neki, mindnyájan egyek lehetnénk Krisztusban, mert ez
arra vezeti a sokaságot, hogy egyenlőségben legyenek
egymással és szeressék egymást, mint önmagukat, egymás
terhét hordják, s amit magának akar másoktól, azt
tegye meg nekik. S ez a dolog ezernyi világból egy
sokaságot, egy szívet és egy lelket tehetne. (Petr
Chelcicky, huszita író)
Uram, kérlek, segíts, hogy a te utadon járva
elsősorban ne magamban, hanem benned bízzam. Állj
mellém, ha csüggedek, ha önző vagyok, ha nem látom meg
a másikat, akihez küldesz. Kérlek, add békességedet.
Ámen.
2010. május 22., szombat
Még Lengyelországban kivégezték Lech Kaczynskit és társait?
Tucatjával kavarognak a kérdőjelek a lengyel elnök és kíséretének meggyilkolása körül.
Eddig még nem került elő egyetlen olyan fénykép, biztonsági kamera-, film- vagy hangfelvétel sem, amin látható vagy hallható lenne, amin 2010 április 10-én a közel száz tagú lengyel elnöki delegáció bármelyik tagja a varsói repülőtérre érkezik, a kormányváróban, vagy valamelyik nyilvános váróterembe.
A Lengyelországban keringő vélemények szerint elképzelhető, hogy Kaczynskiéket - Joanna Agaczka-Indeczkával együtt - még a reptérre vezető útjukon összeszedték, ismeretlen helyre hurcolták, kivégezték és felismerhetetlenségig összeégették. Ez történhetett Lengyelországban, de az is lehet, hogy az áldozatokat repülőgéppel egy másik Szmolenszk környéki reptérre vitték és ott ölték meg és égették el őket.
A lengyel hozzátartozók közül 12 család visszautasította az orosz DNS vizsgálatok eredményét, és nem engedélyezték, hogy az urnákra felvéssék szeretetteik nevét.
Emlékezetes, hogy 2008. január 23-án a lengyel légierő egyik spanyol gyártmányú CASA C-295 típusú gépe máig ismeretlen körülmények között lezuhant és a gépen tartózkodó Andrzej Andrzejewski tábornok, (Lech Kaczynski elnök nemzeti politikájának feltétlen támogatója) 15 magasrangú lengyel katonatiszt és a 4 tagú személyzet életét vesztette.
2008 januárjában valakik sikeresen megszabadultak Andrzejewski tábornoktól, Kaczynski elnök egyik fontos tanácsadójától, a Lengyelországba telepítendő amerikai rakétapajzs lelkes támogatójától, a légierő egyik leghazafibb érzelmű tábornokától 15 másik főtiszttel együtt. Eltűnt a lengyel útról maga az elnök, a másik nagy EU és euro hitetlenkedővel, az önálló lengyel monetáris politika újrateremtőjével, a zloty, a lengyel nemzeti valuta örökös védelmezőjével, Slawomir Skrzypek bankelnökkel és a lengyel tisztikar egy fontos és tapasztalt részével együtt. A lengyel hadsereg maradék tisztikara és teljes állománya a megfélemlítettek erőtlen állapotába került.
Lech Kaczynski halála előtt többször kijelentette, hogy idén nyáron nyilvánosságra hoz egy listát, amin a feloszlatott WSI (Wojskowe Sluzby Informacyjne) 60 legfontosabb, a mai napig Lengyelországban tevékenykedő tagja és támogatója szerepel. Fültanúk szerint az elnök név szerint is említette Donald Tusk miniszterelnököt, Bronislaw Komorowski jelenlegi ideiglenes elnököt és Radoslaw Sikorski volt hadügyminisztert.
Az orosz Gazprommal történő gigászi szerződés megkötését a tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaczynski államfő és Skrzypek bankelnök nagyon ellenezte. De nem csak ellenezték, hanem a szerződésen dolgozó lengyel szakértőket és az oroszokkal tárgyaló küldöttséget vissza is hívták, és a tárgyalásokat félbeszakították. Lech Kaczynski többek között az új gázmezőre és arra hivatkozott, hogy nekik már van az oroszokkal 2022-ig szerződésük, és nem akarták az országukat egy értelmetlen gyorsasággal megkötött újabb szerződéssel további évtizedekig az orosz gázszekérhez kötni.
A WSI-t a szejm 2006 októberében feloszlatta és törvényen kívül helyezte. A likviditási javaslatot lengyel nemzetgyűlésben a most meggyilkolt Lech Kaczynski testvére, Jaroslaw Kaczynski tette, és a szavazás után Antoni Macierewicz akkori hadügyminiszter-helyettes lett megbízva a feloszlatás szakmai felügyeletével. Utána a WSI már nyíltan is összefogott az izraeli és az Izraelben tevékenykedő orosz bűnszövetkezetekkel, a fehérorosz és az ukrán maffiával, tovább erősítette jó kapcsolatait a kelet-európai szervezett alvilággal és az őket kiszolgáló politikai bűnözőkkel. A WSI vezetői főleg a Kelet-Európába és a Balkánra irányuló fegyver- és kábítószerkereskedelemből óriási bevételekhez jutottak.
2010. május 19., szerda
Mérleg
Nyereség
Nagyobb gondot kell fordítani a nevelési tevékenység során az önállóan gondolkodó, független személyiség kialakítására.
Sok ember megmutatta az igazi arcát, sok álarc lehullott. Kellemes meglepetések is értek.
Lelkileg edződtünk.
Most már ország-világ előtt bebizonyosodott, hogy egyik párthoz sem tartozunk.
Veszteség
90 év sem volt elég a vajdasági magyarok egy részének arra, hogy meggyőződjenek a szerb hatalom szándékairól. 1920-ban 600 ezer, ma alig 300 ezer magyar él itt. Az etnikai tisztogatások, a vérengzések, a hátrányos helyzet után sem egyértelmű előttük, hogy jót nem várhatunk tőlük.
Meggyőződtem, hogy ez a VMSZ sem sokkal jobb az előzőnél. Egyik vezető óvónőt megfenyegették az állása elvesztésével, 100 aláírást veszítettünk. Zentán a saját rendezvényünkön nem gyűjthettünk aláírást. Törökbecsén Dévai Nagy Kamilla fellépése alkalmával a helyszín megváltoztatását nem plakátolták ki a Jókai ME-ben. Egyébként Budai Ilona előadására Adán 14-en, Dévai Nagy Kamilláéra Becsén és Törökbecsén összesen alig húszan jöttek el. Temerinben a VMDP nem engedélyezte, hogy aláírást gyűjtsünk az általa rendezett rendezvény után.
Sok pénzt veszítettem (személy szerint).
Tanulság: A mi erőnk az eddigi munka folytatásához elég. A politikai pártokkal nem vehetjük fel a versenyt, ehhez agresszívnek, törtetőnek, etikátlannak kellene lennünk. Mi gyermekeket nevelünk és nem adhatunk ilyen példát.
Nem tekintjük tragédiának a vesztséget. A gúnyolódások ellenére is Isten akaratába belenyugodva folytatjuk munkánkat.
Mai Ige
„...azt tesz, amit csak akar" (3). Az Isten nélkül munkálkodó hatalom lélekrajza. Emberek, közösségek is lehetnek ilyenek, amikor hiányzik az igény, hogy Istenhez igazodhatnának. Ezt az igényt emberek is közvetíthetik. Az ilyen emberek Istennek kedves vezetők egy közösség élén. Nélkülük mindenki azt teszi, ami neki tetszik (Bír 17,6). Kérjük Istent, adjon olyan vezetőket - egyházban és világban egyaránt -, akik Istenhez igazodnak, s általuk a vezetettek is jó irányba haladhatnak. (Református Bibliaolvasó Kalauz)
Gyászjelentés
Meghalt MAMA. Ha valaki azt hinné, hogy rövid ideig élt, téved. Csak sokáig a háttérbe húzódott, legfontosabbak voltak a gyermekei. Azonban eljött a nagy pillanat, amikor azt hitte, előre léphet és a beteg gyermekeinek valódi gyógyírt szerezhet. Ám Góliáték ezt nem engedték meg neki. Báránybőrbe bújt farkasokkal rontottak rá. És sok gyermeke a farkasokkal tartott. Azokkal a farkasokkal, akik már testvéreket téptek szét, de most báránybőr feszül rajtuk. MAMA nem verte a gyermekeit, eleget verték őket a farkasok. MAMA szépen kérte őket, hogy tartsanak vele a gyógyír útján. De többségük titokban eteti a farkasokat, mások megnyitották előttük a ház ajtaját. Hűséges gyermekei most körülötte virrasztanak. Eltemetik, de hisznek a feltámadásban.
2010. május 12., szerda
A VMSZ nem először aratja le munkánk gyümölcsét, ezt tette számos programunkkal
Szombaton gyermekfesztivál lesz Zentán. A szervező a mi sikereinket begyűjtve szervezi. Legsikeresebb versenyeink győztesei alkotják a program gerincét. Itt lesznek a Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedő, a Kőketánc néptánc vetélkedő, a Vajdasági Suliszínház Fesztivál nyertesei, a kisszínészek.
Sok felnőtt is lesz a nézők között. Megkértem a szervezőt, hogy a Magyarok Magyarokért lista javára tegye lehetővé aláírás gyűjtését. Nem engedélyezte. Csak azért nem hívtam vissza a fellépőket, mert gyermekekről van szó. Zsoldos Ferenc magyarországi támogatást nyert erre a rendezvényre. Ezzel a fáradsággal mi is rendezhetnénk hasonló gyermekfesztivált, ahogy jövőre meg is fogjuk rendezni. De nem Zentán. Könnyű mások sikerein babérokat aratni.
Zsoldos Ferenc a VMSZ lista tagja és csak azért írtakozott fel oda, mert jót akar. Mert ez a VMSZ nem a régi. Valóban nem a régi? A nevek alapján nem mondanám, hogy nincsenek benne régi "harcosok".
2010. május 7., péntek
2010. május 2., vasárnap
Komplemetaritás és az élet költészete
A II. világháborúban egy csendes óceáni sziget lakói a szigetükön leszállt repülőgépeket istenné nyilvánították és amikor többé nem jelentek meg, fa fülhallgatókkal és bambusz antennákkal várták a gépek hangját. A fizikus-kozmológusok hozzájuk hasonlóan nem veszik észre, hogy fa fülhallgatóval kutatják a világmindenség titkait. Arra törekednek, hogy az anyag kutatásával bebizonyítsák, nem létezik Teremtő.
Matematikailag sok mindent lehet bizonyítani, de a létezést nem. Hogy én létezem, hogy a tárgyak léteznek. Elfogultság uralkodik a tudományos bizonyítékokkal szemben – vallja Jáki Oszkár..
Egyesek szerint az tudomány bizonyos mutatókat megenged Isten létével kapcsolatban. Mi az, hogy mutató? A tudomány számára valami vagy bizonyított vagy nem. Nem tudja bizonyítani a világ keletkezését. Irányítás, vigasztalás helyett Niels Bohr a komplementaritás elvében látja a megnyugtató jövőt.
A komplementaritás lexikoni meghatározása: két olyan valóság egymásra rendeltsége, melyek nem kizárják, hanem föltételezik egymást, annyira, hogy találkozásukkor egy új, harmadik valóság jön létre.
„Niels Bohr a komplementaritás kifejezést több vonatkozásban használta.
Így pl. az, hogy az elektron részecske is és hullám is, a hagyományos gondolkodás szerint kizárja egymást, hiszen amikor olyan mérést végzünk, amelyben az elektronokat vagy fotonokat (fényrészecskéket) megszámláljuk, akkor ezek részecske természetével dolgozunk, amikor pedig interferencia kísérletet végzünk, akkor a hullám természetüket vizsgáljuk.
Bohr szerint azonban ezek mégsem kizáró, hanem egymást kiegészítő szerepei ugyanannak az objektumnak, ezért a fizikai jelenségek vizsgálatánál bármikor áttérhetünk az egyik fajta leírásról a másikra és viszont, ahogyan az éppen praktikusabb.” (Dr. Héjjas Istvén: A kvantummechanika kialakulása…)
Így pl. az, hogy az elektron részecske is és hullám is, a hagyományos gondolkodás szerint kizárja egymást, hiszen amikor olyan mérést végzünk, amelyben az elektronokat vagy fotonokat (fényrészecskéket) megszámláljuk, akkor ezek részecske természetével dolgozunk, amikor pedig interferencia kísérletet végzünk, akkor a hullám természetüket vizsgáljuk.
Bohr szerint azonban ezek mégsem kizáró, hanem egymást kiegészítő szerepei ugyanannak az objektumnak, ezért a fizikai jelenségek vizsgálatánál bármikor áttérhetünk az egyik fajta leírásról a másikra és viszont, ahogyan az éppen praktikusabb.” (Dr. Héjjas Istvén: A kvantummechanika kialakulása…)
Bohr szerint a komplementaritás általános tananyag lesz az iskolában, jobb lesz minden vallásnál. A komplementaritás érzése megadja az embernek azt, amire szüksége van.
Lelkünk nyugtalanságára a komplementaritás nem adhat választ.
Az alkotás képességét adta Isten erre. Nyugtalanságunk, feszültségeink levezetése, megoldatlan kérdéseink pólusainak ütköztetése az alkotás szikráiban csendesül el. „A kultúra az a képességünk, hogy magunkból teremtjük meg azt a másvalakit, aki különb nálunk” - írja. Csoóri Sándor. Összekapcsolja József Attila és Bartók munkáságát. Mindkettőben az ősi és az új dolgok feszültsége az újítás. A jó költészet személyes, nem ismer kompromisszumot sem a halálban, sem a politikában. Nincs semlegesség. A divatos költészet lefokozott, semmitmondó, zagyva, hiábavaló. A személyiség szikrája a versben láthatóvá és átélhetővé teszi a sorsot. Nem a kísérletezést, hanem a gyökértelen felszínességet és a személytelenséget veti el.
Nekünk, nőknek, hol van a helyünk mindebben? Megtudjuk-e teremteni magunkból azt a másvalakit, aki különb nálunk? Ütköztetni tudjuk-e a feszültséget az Isten adta gyermekszülés, nevelés, háziasszonykodás és a modern asszony képe között?
Gyakran nem csak az egy vagy többgyermekes családokban menekül otthonról a férj és terhel a feleség vállára mindent. Menekül a feszültség elől.
A komplelemtaritás – ismétlem - két olyan valóság egymásra rendeltsége, melyek nem kizárják, hanem föltételezik egymást, annyira, hogy találkozásukkor egy új, harmadik valóság jön létre.
Egyik valóság a kiszolgáltatottság és a másik a társadalmi kihívás. A modern asszony ebben építheti fel a személyiségét. A kihívást generáló társadalom kötelessége megteremteni az asszony számára a feltételeket a feszültség jótékony utakra való tereléséhez. Önmaga újjászületésre való törekvéséhez. Úgy nevelni a fiatalokat, hogy férfi és női mivoltukat megőrizve, nem gendereskedve, egymást kiegészítsék. A női és a férfi nemhez kötött, személyes jelleg hozza létre a közös, mindkettőjük feszültségeit jó irányba terelő harmadik valóságot. Hiszen a férfi élete is feszültségek összjátéka: családapa, sikeres férfi. A sikeres asszony egész nap nincs otthon. A sikeres férfi egész nap nincs otthon. Gyermekük lehet-e sikeres? De ha az anya és az apa egész nap otthon van és nem dolgozik, hosszú távon káros feszültséget gerjeszt. (Az otthonlét e fogalmához nem tartozik az otthoni, életcélt adó munka).
A megoldás nem a férfiak elnőiesedése és a nők elférfiasodása.
Társadalmi részről a családi életet, a gyermeknevelést lehetővé tevő foglakoztatási formák kialakítása mindkét fél számára. Nem a kemény kapitalizmus, nem a társadalmilag lehetetlen szocializmus, hanem középút, emberszabású munkalehetőségekkel.
Az egyéni megoldás pedig az újjászületés. Az újjászületett ember az új minőség, a magasabb rendű ember, akire lehet egészséges társadalmat építeni. Az újjászületett házastársak között rezonancia (együttrezgés) alakul ki, erősítik egymást, azaz a feszültségek megoldása létrehozza az új, harmadik valóságot, a szeretetet. Ennek színezete, intenzitása, jellemzői pedig változnak, növekednek, javulnak. Már a párválasztásnál eldől, hogy hosszú távra rendezkedünk-e be. Az 50 éves házassági évfordulójukat ünneplő házastársak nem tudnak egymás nélkül élni. Kialakult bennük az új minőség. Azért is tudtak együtt maradni.
Ez pedig az élet költészete.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



