2010. június 26., szombat

Tanácskozás az újvidéki magyar nyelvű oktatás helyzetéről











Június 17-én, pénteken délután a Magyar Szó székházának negyedik emeleti tanácstermében tanárok, pedagógusok és iskolaigazgatók beszélgettek arról, hogy miként lehetne növelni az újvidéki iskolák magyar osztályaiba íratott elsős gyermekek számát. A magyar nyelven tanuló elsős diákok évről évre kevesebben vannak, idén mostanáig mindössze 17 gyereket írattak be a négy 

újvidéki 
általános iskola magyar nyelvű tagozataiba, és még négy gyermek beiratkozását kilátásba helyezték a szülők, az idén tehát összesen 21-en lesznek az elsősök. Ilyen alacsony létszám eddig még sohasem volt.




A tanácskozást Halász Enikő főszerkesztő-helyettes hívta össze és felvetette, hogy megoldást jelentene ha összevonnák egy iskolába a gyermekeket. Ács József ezt a javaslatot határozottan megerősítette, támogatta.  Pázsin farkas Júlia az összevonást egy konkrét iskolát megnevezve részesítette előnyben, azzal, hogy ez magas oktatási színvonalú iskola legyen. Nagy Margit (én) és Muhi Horvát Gabriella elmondtuk, hogy ami megvan, arról nem szabad lemondanunk, meg kell tartani a magyar tagozatokat. A tanácskozás szervezőjének ellenérve az volt, hogy nincs versenyszellem a kis létszámú osztályokban. Tapasztalatból tudom, hogy kis létszámú osztályban is van versenyszellem, mégpedig nagyon is erős, hiszen a keresztlányom egy évig lakott nálam hetedikes és nyolcadikos korában, hatan voltak az osztályban Nikola Tesla Általános Iskolában és bizony nagy versengés folyt a gyerekek között az első helyért.  
A nagybecskereki Váradi József  ismertette, hogy  városukban a hetvenes években megtörtént a négy iskolát érintő összevonás az asszimilációt szolgálta, azaz már abban az egy iskolában is alig van gyerek.
Az erről a tanácskozásról megjelent cikk valótlanul tájékoztatott a tanácskozásról.
Azt, hogy az összevonás után ma egy iskolában is alig tudják összeszedni az elsősöket, nem említették. Pedig nem csak Váradi, hanem többen is ezt a véleményt osztottuk.  Ezzel szemben Ács József összevonást igenlő javaslatát kiemelten, elsőként közölték.
Egyébként még a jövő évben lesz ilyen kevés gyermek – a háború miatt – aztán emelkedni fog a számuk. Kár lenne lemondani a lehetőségeinkról.


Utólag tudtam meg, hogy Jeges Zoltán tartományi oktatási titkár indítványa volt a tanácskozás, Ács Ferenc tolmácsolta a felülről jövő javaslatot, amit a Magyar Szó megszívlelt, hiszen az MNT a munkaadója. Nem az volt-e a cél, hogy  a szülők véleményét az összevonás támogatására befolyásolják? Nagy úr a sajtó! A Magyar Szónak és az MNT-nek is a megmaradásunkért kellene harcolnia.


2010. június 22., kedd

A határon túli magyarság vezető pártjai

"... miközben a határon túli magyarság választóbázisa minden régióban – tudatosan vagy ösztönösen – alapvetõen nemzeti és keresztény irányultságú, a hatalomban lévõ domináns politikai elitje alapvetõen mindenhol balliberális irányultságú. Ez van a Délvidéken, Erdélyben és most már ez van a Felvidéken is. Ennek az ellentmondásnak is az eredménye, hogy a nemzetileg tudatos határon túli magyar választói réteg, amely 1990 óta a legszilárdabb szavazóbázisa a kisebbségi magyar politikának, riasztóan nagy része elfordul a közélettõl, a választófülkéktõl, és magába roskad. Egyedül érzi magát és kilátástalannak látja az általa vallott értékek közéleti-politikai képviseletét."

Veress László, politikai elemzõ

Magyar Nemzet, 2010. június 18



http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=22844&Itemid=98

2010. június 16., szerda

Tánccal, dallal is lehet Trianonra emlékezni







Június 4-én, amikor a Kárpát-medence Trianonra emlékezett, zúgtak a harangok,  a a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Péterrévén a 34. Durindót rendezte meg. Közel 80 népdalcsoport, kórus, népzenei együttes lépett színpadra.

Nem hinném, hogy magyarok máshol is táncoltak volna ezen a napon.


A vajdasági magyarság legtömegesebb népzenei és néptánc rendezvényét megtisztelte jelenlétével Pásztor István, a tartományi kormány alelnöke, Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Knézi Péter, Óbecse polgármestere, Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója.


Dr. Korhecz Tamás - még tisztségben lévő kisebbségügyi titkár - köszöntőjében kifejtette: hogyha az ezeréves magyar kultúrát egy hatalmas tölgyfának képzeljük el, akkor ennek a tölgyfának a kiterjedt és fejlett gyökérzete és vastag törzse a magyar népi kultúra, a lombozat pedig a magyar magas kultúra.

- Tudjuk jól, hogy a lombozat nem élhet egyetlen napot sem, ha az erős gyökérzet, a vastag törzs nem tartaná. Amit önök művelnek az életben, tartja a magyar kultúrát – mondta dr. Korhecz, majd hozzátette, hogy a titkársága az idén 1 millió dinárral támogatta a rendezvényt.

Dr. Szöllősy Vágó László ünnepi beszédében kettős feladatáról beszélt.

- Az első megtisztelő feladat számomra az, hogy a magam, a Fesztiváltanács és kulturális életünk háromezernyi közkatonája nevében köszönthetem önöket hagyományaink ünnepén. Másik feladatom az emlékezés: emlékezni arra, hogy az első világháborút követő bosszúálló béke ma 90 éve szakította le az anyanemzet testéről, taszította kisebbségi sorsba a Kárpát-medence magyarságának millióit – emelte ki dr. Szöllősy Vágó László.


Majd jöhetett a tánc.

2010. június 15., kedd

Levél az MNT választás után







Édes Margitkám!
Így távolról szemlélve ezt a piszkos kampányt, csak azt tudom mondani, de jó, hogy távol maradtunk. Meg de jó, hogy egy listát sem támogattunk! Sajnos, a vajdasági magyarság nem fog feleszmélni, mert elöregedett a szavazó bázisa. Én láttam itt helyben, hogyan jártak házról házra a győztes párt aktivistái és győzögették az embereket. Nagy az aparátusuk, magyarul sok a pártkatonájuk. Szimpatizánsaik zöme pedig az idősebbek köréből kerül ki. Ma ott voltam a Gyöngyösbokrétán, s bizony jó néhányan elmondták, miként fenyegették meg őket, ha indulnak a mi listánkon. Továbbá igyekeztek elhinteni mindenhol, hogy mi szerb párt vagyunk, nehogy már higyjenek nekünk. Semmiféle civil szervezet nem létezik, az mind szerb pártként indult. Szégyenlem, hogy hol élek, szégyenlem, hogy a rágalom itt ebben a régióban erény.
Sajnálom, hogy erről kell utólag neked írnom, de kikívánkozott belőlem.
Minden jót, tegyük továbbra is a dolgunkat, majd amennyire engedik, mivel most kezdődik a nagy rendcsinálás - hallottuk a nyilatkozatból.


Válaszom


A politika módszerei gátlástalanok. Ez a vereség nem szégyen. Tiszták maradtunk, senkinek nem hazudtunk, nem mocskolódtunk. Pénzünk nincs, senkit nem vásároltunk meg, és az eredményből is látszik, hogy minket sem vásároltak meg. Bizonyára így nem lehet győzni ebben a társadalmi környezetben. A tanulság az, hogy a tisztaság nem kelendő. De mikor volt az? Sajnálom azokat, akik nem tudják elképzelni, elhinni, hogy így is lehet élni. Számukra zavaró minden, ami tiszta. Megpróbálják bemocskolni.
Téged is, engem is hívtak induláskor a mai győztesek. Ha akartunk volna, beállhattunk volna a sorba,  De vannak nevek, akikkel nem szerepelhetünk egy listán.  Olyan nevek, amelyekhez mocsok, árulás fűződik. 
A trianoni megemlékezésen Budapesten voltam a Március 15. téren. Zúgtak a harangok, némán álltunk. Egyre mélyebbre merültem az emlékezet kútjába, az őseink  bánata, mégis vigasztaló és  megtisztító emlékezete ragyogott fel a mélyben, Biztatás, hogy a szennyes áradatban is megmaradhatunk, nem a hatalom, a gazdagság adja a lélek nyugalmát, hanem a tisztaság, az igazság, 90 év múltán is mégis ez a mi földünk.  
"És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán."
Tovább megyünk, mást nem tehetünk. Vívjuk a magunk  harcait a megmaradásért, amíg lehet. Isten és ember előtt tiszta lelkiismerettel..


2010. június 3., csütörtök

Trianon nagyapai nagybátyám szemével







Nagy Endre*, Nagy Géza nagyapám testvére Oroszországban hadifogoly volt. Emlékiratából válogattam néhány, a trianoni időszakra vontakozó részt. 


Másik román tiszt jön a táborba. Összegyűlünk.






-          Magyarország aláírta a békeszerződést. Hazaszállítunk minden foglyot országunk új területére. Jelentkezzetek, magyarok. Aki belép, felveszi a román uniformist, esküt tesz, és két héten belül indítjuk haza. Én a konzulátusnál dolgozom. Jelentkezhettek ott is, a hét minden napján.






Rácz ott áll a tiszt mellett, román tiszti egyenruhában. Fürkészőleg néz körül. Engem is észrevesz, de a fiúk már ballagnak kifelé, velük én is. Ágyamon ülök, mikor nyílik az ajtó. Rácz jön be. Felém tart, meg akar ölelni. Összefont karokkal állok fel.






-          Hát nem ismer, Titkár úr? Rácz vagyok, Désről. Rácz Samyl, ugye, emlékszik rám?






-          Nem, nem ismerem.






Megáll, elsápad, dadog, hátralép.






-          Akkor... akkor... tévedtem – és eltávozik. Este három székely jön hozzám. Csíki juhász az egyik, háromszéki béres a másik, Nyárád menti répatermesztő a harmadik.






-          Mi a véleménye, Doktor úr, jelentkezzünk?






-          Nézzétek, a helyzet lényegesen más, mint eddig. A békét aláírta Magyarország. Ezzel feloldozott minket eddigi eskünk alól. Ha valaki haza akar menni, s beáll a légióba, senki sem hibáztathatja emiatt, hiszen azért teszi, hogy hazamehessen.






Megdöbbenve néznek rám.






-          Hát igaz? Minden igaz?






-          Igen. Minden ellenkező állítás ostoba mese. Ne higgyetek a csodákban.






Nézzük, nézzük egymást, s csak szemeink beszélnek, meg egy-egy mély sóhaj. Végre megszólal a Nyárád menti:






-          Maga jelentkezik-e, Doktor úr?






-          Nem.






-          Hát akkor ... akkor hogy megy haza?






-          Nem tudom. Majd megsegít az Isten.






-          No, köszönjük.






Kezet fogunk, s elvegyülnek a barakk tarka tömegében. A táborban valami 2000 magyar van, több mint fele erdélyi. A jelentkezés egy hétig tart, 26-an lépnek be a román légióba. Egy sincs közöttük Csík, Udvarhely, Háromszék és Maros-Torda megyékből. A szórványmegyék magyarjai közül kerül ki ez a 26, Fogaras, Hunyad, Brassó, Beszerce-Naszód, Szolnok-Doboka, Alsó-Fehér stb. 






(...)


- Fiúk, MÁV-vagont láttam az állomáson! – kiáltja egy este Bartha Géza. Utána csend, mintha csak törökül mondta volna, de másnap megindulnak a zarándokok, egész csapatok állják körül a vagont, s ha egy elmegy, 2-3 jön helyette. Simogatják, becézik, csókolgatják a kormos deszkákat, és kérdeznek tőle a távoli szent hazáról. Virággal ékesítik. Csak egy orosz vasutas érdeklődi, mi ez, a többi úgy néz minket a távolból, mint egy temetést.
Másfél év múlva megindul megint a posta. Székely Andor barátom levele valahogy eljutott Kolozsvárra. Közzéteszi egyik hírlap. Így kapja Édesapám első levelét Székely Andor: „Írja meg, Öcsémuram, őszintén, él-e még Endre fiam, s ha nem, hol van eltemetve?” – Azonnal válaszolok. Most már Géza öcsém ír: „Édesanyámat novemberben eltemettük. Egy arc-sebén át fertőződött meg. Menthetetlen volt. Isten legyen veled, és adjon vigasztalást.” – Nem éreztem meg előre ezt a csapást, álom sem jelentette. Napokig úgy járok-kelek, hogy idegen minden. A bánat bódulata ül rajtam. Foglya vagyok egy nagy fájdalomnak, melytől nem hallok, nem látok semmit. Barátaim legkedvesebb szava is olyan, mintha 100 mérföld távolságból jönne. Három igazi jó lélek van velem: Szilágyi Jóska, Petrezilka Károly és Stern Jóska. Úgy vigyáznak rám, mint járni tanuló gyermekre.






Alig egy hét múlva újabb csapás. Az amerikai lapok hosszú riportokban számolnak be a románok erdélyi kegyetlenkedéseiről. A megbotozottak és kivégzettek névsora...  A listán ott van Nagy László kolozsvári postafőnök, a testvérbátyám. Nehéz leírni, mint jártam napokig tántorogva, alig néhány belém erőszakolt falaton élve. De élni, élni kell a fájdalmakban, a holt kedveseken túl is. És hátha tehetnék valamit legalább a többiekért? Gondolkozom, s megszületik egy levél. Román Viktornak szól, kedves dési barátomnak. Közlöm vele családunk lakhelyét, az élők nevét és kérem, tegyen érettük valamit, most, hogy az ő népük került az élre.
(...)
Kolozsvár – „Társadalom”






Szekfű Gyula írja: „A trianoni nagy tragédia után Erdélyben látjuk először a feltámadás életjeleit”. Ez a megjegyzés tökéletesen helytálló. Nem a rövid életű „Magyar Szövetség”, sem a későbbi „Magyar Párt” érdeme ez. Ők csak tudomásul vették, és keretet adtak annak, ami magától megszületett és fejlődött. Erdély megtisztult a méltóságos főhivatalnokoktól. Az oktalan magyarkodó szájhősök, a karrierista, szűklátókörű magyarok, a dologtalanok elmenekültek. Sajnos, velük sok értékes elem is. Akik itt maradtak, mind el voltak szánva körömszakadtig, kifulladásig, a sírig harcolni ezeréves kultúránkért. Nem kellett nekik sem szervezet, sem parancs, a tőkéért sem sírtak, elismerést nem kerestek, csupán egyet: hol, mikor és mit tehetnek Erdély magyarságáért. Kik voltak ezek? Írók, tanárok, tudósok, művészek, orvosok, jogászok, papok, gazdászok. Értelmiségi mind. Az iparosság tíz év múlva is ingadozva kereste helyét. A földmívesek bizalommal követték egységesen ezt az élcsapatot. Említsük itt meg, hogy a találkozóhely a kolozsvári Majális utcában lévő kuglizó volt. Nem tudom megmondani, miért és ki nevezte ezt el „Társadalom”-nak. A mulatóhely címe volt-e, vagy állandó vendégei keresztelték el így? Nem lesz érdektelen felsorolni néhányat ez állandó látogatók közül (elhagyva mindenkinél a dr. címet): Makai Sándor (akkor református püspökhelyettes), Kelemen Lajos történettudós, Roska Márton régész, Szász Ferenc (kamarási birtokos), Szász Ferenc (dezméri birtokos), Schilling Dezső (volt közjegyző), Reményik Sándor költő, Gyallai Domokos és Nyírő József írók, Tavaszy Sándor és Imre Lajos ref. teológiai tanárok, Gergely Endre orvos, Bitay Árpád történész, Olajos Domokos újságíró, Petres Kálmán tanár, Gyergyay Árpád orvos, tudós, Vékás Lajos és Mikó Lőrinc volt törvényszéki bírók, az unitárius egyház titkára, Sulyok István újságíró és mások.
A „Társadalom” nem alkotott szervezetet. Tudomásom szerint nem volt elnöke, jegyzője. Gyűléseket, értekezleteket nem tartott, a viták, megbeszélések úgy zajlottak le, mint barátok között szoktak. Kezdődtek, amikor érdemleges tárgy akadt, és véget értek, ha már mindenki elmondotta véleményét. A „Társadalomnak” kidolgozott terve, programja nem volt, az egyen kívül, amit soha senki sem tartott szükségesnek írásba foglalni, hogy az összes törvényes lehetőségek figyelembevételével küzd az erdélyi magyarság fenntartása és megerősítése érdekében. Ady Endre írja a Goga Octaviannal folytatott vita rendjén: „Megtörténhetik, hogy Erdélyt elveszik a románok, de az ezeréves magyar kultúrát le nem bocskorolhatják soha”. Az akkor folyamatban lévő lefokozásunk, leszegényítésünk, a közéletből és a kultúrából való kiszorításunk ellen küzdöttünk valamennyien. A „Társadalom” tagjai minden hét csütörtök estéjén jöttek össze. Ha vidéki magyar becsülettel dolgozott fajtájáért, rátette kezét a „Társadalom”:






-          Maradj benn ma estére. Elviszlek, bemutatlak.






A meghívott azután mindig beléphetett a baráti körbe. Vallási, rangbeli különbségek nem voltak ott. Felfelé irigység, lefelé lenézés – nem létezett. Vagyona kevésnek, inkább a vidéki tagoknak akadt, mégis mind elítéltük az agrárreformnak nevezett birtokfosztást, mely a magyar fő- és köznemességtől elvett földet a románoknak adta. A legmelegebb rokonszenvvel kísértük el gondolatban gr. Apponyi Albertet, amikor az optánsok birtokaiért küzdött. Becsültük gr. Bethlen Istvánt, amiért tekintélyt és kölcsönt tudott szerezni, s ugyanakkor elítéltük a földtelen magyar parasztok igényeinek visszautasításáért, és Nagyatádi Szabó István kisgazda pártjának összetöréséért.






 A költő elhozta verseit a „Társadalom”-ba, a regényíró terveit, a kültag tanácsokat kért, és beszámolt a vidék hangulatáról. Nem mondom, hogy pont innen nőtt ki, de itt talált otthonra az erdélyi sajtóközpont, a „Minerva”, az „Erdélyi Szépmíves Céh”, a „Magyar Nép” c. heti néplap, a „Minerva Biztosító Társaság”, a három magyar egyház felekezet közi együttműködése, a „Magyar Nép Könyvtára”, erdélyi festők közös tárlatai, a „Hangya” és a „Hitelszövetkezet” mozgalmai stb.






Két hiány mindenesetre jelentkezett a „Társadalom” munkájában. Nem volt kapcsolata a tőkével és az ipari munkássággal. Az első nem volt hajlandó engedni nemzetközi (kizsákmányoló) jellegéből, a második mg gyanakodva nézte és lebecsülte az „intelligencia okvetetlenkedéseit”. Mi nem láttuk világosan céljaikat és a nemzetköziséget egy savós, színtelen ábrándnak minősítettük, mely képes lesz ledorongolni, sőt eltörülni többévszázados kultúránkat.






A „Társadalomban” én is gyakran megfordultam. A tagok 80-905-ához hamarosan a legbizalmasabb barátság kötött. Mindig sajnáltam, hogy Reményik Sándorhoz nem tudtam közelebb kerülni. Ő hallgatag, szótlan, szomorú emberként csak néha váltott egy-két szót velem.






Gyallai Domokossal, Oberding Józseffel (szövetkezeti író) és a dezméri Szász Ferenccel koccintgattunk és beszélgettünk egyszer úgy éjfél felé. Barátaim Erdély és a mi jövőnket festegetik. Engem nehezen tudnak szóra bírni.






-          Az én előérzetem mást mond, mint a tiétek. Rengeteget dolgozni, és folyton harcolni fog a mi nemzedékünk, aminek gyümölcseit nem fogjuk élvezni. A mi életünk eredményei a jövőbe vetítődnek. Másoké lesz az aratás.






-          Nem, így nem lehet még élni sem, annál kevésbé dolgozni! Kétségbeesés! ... Fegyverletétel! – mondották barátaim.






-          Ezzel a meggyőződéssel dolgoztam eddig is, és dolgozom ezután is.






E beszélgetés után a „pesszimista Nagy Endre” nevet kaptam. Nem egyedül láttam így a helyzetet. Azokban az években jelent meg Daday Lórándtól (Székely Mózes álnév alatt) a „Zátony”. Ebben az agrárreformot írja le. Tragédia a mi részünkről, a visszaélések, a vagyonszerzések korszaka a románok számára. Kifogásoltam a befejező részt.






-          Te, Lóránd, miért végződik a regényed egy nagy áradással, melynek szennyes hullámai eltemetnek mindent?






-          Mert úgy érzem.






-          A mi magyarjaink zászlódíszt látnak és egy férfit, fehér lovon.






-          Én mást látok, de nem tudom, mi az.
-----------------------------------------------
 Nagy Endre* (Kutyfalva, 1883. nov. 25. – 1969. ápr. 18. Székelyudvarhely) – gazdasági szakíró. ~ Géza testvére















(Dr. Nagy Géza egyháztörténész, teológiaia tanár). Középiskoláit a marosvásárhelyi Református Kollégiumban végezte (1902), ezt követően a kolozsvári Gazdasági Akadémián szerzett okleveles gazdaképesítést (1905). Közben (1904-05) a kolozsvári egyetemen jogot is hallgat, de tanulmányait itt csak 1909-13 között folytathatja, s a háború és hadifogság után, már az I. Ferdinánd Egyetemen szerzi meg az államtudományi doktorátust (1923).














1905-1909 között a lévai Schöller-uradalomban segédtiszt; 1909 őszén a kolozsvári Magvizsgáló Állomáson dolgozik, majd 1910-től – a háború, frontszolgálat és hatévi hadifogság miatti megszakítással – a Szolnok-Doboka megyei Gazdasági Egylet segédtitkára, majd titkára; a hatalomváltozást követően az egylet újraszervezője. Közben uradalmi tanácsadója a mezőzáhi és bethleni mágnásbirtokoknak; alkalmi jégkárbecslő egy biztosítási részvénytársaságnál.






Miután az 1929-es román szakoktatási törvény lehetőséget biztosít rá, 1931-ben elvállalja az unitárius egyház által alapított székelykeresztúri téli gazdasági iskola igazgatói tisztét, majd Majláth Gusztáv püspök kérésére segít a radnóti (1932) és a kézdivásárhelyi (1933) római katolikus gazdasági iskolák létrehozásában. 1935-ben megszervezi a Bethlen Kollégium mellett indított csombordi téli gazdasági és szőlészeti iskolát, s annak még az államosításon (1948) és nyugdíjazásán (1952) is túl, 1954-ig igazgatója, tanára.






A II. világháború évei újabb megpróbáltatásokat jelentenek számára: mint a dél-erdélyi magyarság jeles értelmiségi személyiségét, többször letartóztatják, 1944. augusztus 23-a után internálják. Hazatérve mégis sikerül újraszerveznie a háborúban megviselt csombordi szakiskolát, eltüntetnie a sebeket. 1946-48 között igazgatói és tanári munkáján kívül az erdélyi magyar gazdasági iskolák minisztérium által kinevezett felügyelőjeként is dolgozik. Nyugdíjasként, 1954-ben költözik át Székelyudvarhelyre, ahol néhány évig még tanít az ottani mezőgazdasági szaklíceumban.






Gazdasági szakcikkeivel a húszas évek elején jelentkezik a kolozsvári Ellenzékben és az Erdélyi Gazdában, amelynek 1921-től állandó munkatársa. 1921 után szerkesztője a Szolnok-Doboka Vármegyei Gazdasági Egylet hivatalos közlönyének, a Désen megjelenő Egyleti Értesítőnek, 1930-33 között a Dicsőszentmártonban kiadott Mezőgazdasági Szemlének (amelynek azután is munkatársa marad). 1941-44 között felelős szerkesztőként jegyzi a Nagyenyeden is megindított Erdélyi Gazdát, a dél-erdélyi magyarság egyik legfontosabb – nem csupán gazdasági, hanem művelődési – folyóiratát.














Az Erdélyi Gazda számára írja, s a lapban folytatásokban jelenteti meg A gazdakörök szervezéséről és vezetéséről c. munkáját (Kv. 1926; II, bővített kiadása 1929) és A cukorrépa termelése c. könyvét (Kv. 1926). Gazdasági iskolai tapasztalatai összegződnek Szász Ferenccel írt átfogó munkájában, a Gazdatudományban (Kv. 1936; II. kiadás 1937), amely tankönyv és gyakorlati kézikönyv is egyszerre, amint alcíme jelzi: "Kézikönyv gazdasági iskolák és haladó gazdák számára".








Veress István: Nagy Endre életútja. Természet Világa (Bp.), 1995. 1. 40-41.










2010. június 2., szerda

Új kezdet - a polgári, nemzeti, keresztény értelmiség találkozója Kötcsén - 2010. május 30.





A találkozót megelőzően istentiszteleten vettünk részt a helybeli evangélikus templomban.



 A résztvevőket Sunyovszky Sylvia és Balog Zoltán köszöntötte. A találkozón a boldvai árvízkárosultak megsegítésére 1 millió 750 ezer forint gyűlt össze.


Lánczi András politológus előadásában elemezte a kormányzás, a nép és a hatékonyság kérdését. Az elmúlt 20 év egyik ellentmondása a hatékonyság és a legitimitás közti feszültség.  A legitimitás a legalitás és az elfogadottság (a bizalom) összessége. Az előző kormány elveszítette a bizalmat és ezzel a hatékonyságot is. Az emberek elsősorban biztonságvágya megelőzi az igazságosság iránti vágyat. Szeretnék érteni, hogy mi történik a társadalomban. Az identitástudat a szabadság feltétele. Csak a biztos identitású ember lehet igazán szabad. A hatékonyság azt jelenti, hogy az intézmények teljesítsék a feladatukat a kitűzött célnak megfelelően. A család is egy ilyen intézmény. A liberális intézmények akadályozzák a hatékonyságot. A család szétzúzására törekednek. A feministák rettenetes munkát végeztek. Tekintélyrombolás folyt, például a vallási tekintélyek terén. Ilyen körülmények közepette milyen embertípus alakulhatott ki? Eltűnt az önmérséklet, a másik ember tisztelete. Példa: a vonaton, a többi utas jelenlétében egy fiatal lány cipőstől felteszi a lábát az ülésre.
Bizalmatlanságunk mély, agresszívek vagyunk, nem gyakorolunk erényeket.  Pedig az ember erkölcsi lény, vágyik a tisztességre.
A baloldal csak a hatékonyságot választotta, de a politika nem csak a nemzeti jövedelmet jelenti. A politika erkölcsi kérdéssé süllyedt.


Orbán Viktor hat fontos kérdésre hívta fel a résztvevők figyelmét: kimondható-e, hogy történelmi időket élünk, használhatjuk-e a forradalom szót, mit ért el a forradalom, mi a társadalmi szerződés fogalma, mi a modern jobboldal feladata, végül pedig arra, milyen segítséget tudnak adni a kötcsei találkozó résztvevői.
  • Nemcsak az elmúlt nyolc év kormányzásával szemben léptek fel a választók tavasszal, hanem ez egy "rendszerellenes akaratnyilvánítás" is volt. Az ország működőképességét és a kormányzás hatékonyságát helyre kell állítani

  • A választási győzelmet  kétharmados forradalomnak nevezte, ami alkotmányos keretek között ment végbe. Különbséget tett a polgári, valamint a mindig véres bolsevik forradalmak között, és történelmi tettnek nevezte, hogy a forradalmi hangulatot sikerült becsatornázni a demokráciába.

  • Amit a forradalom elért, az az új társadalmi szerződés -  az angolszász országok után a magyarok következnek individualizmus tekintetében, ezért nem a nemzeti egység, hanem a nemzeti együttműködés rendszeréről beszélünk, amelynek erősítése egyénileg is mindenki érdeke.

  • A régit megőrző, de új, modern jobboldali kultúrára van szükség - emelte ki.

  • Nem szabad azt hinni, végleg győztek, nem szabad gőgösen bánni az ellenfeleikkel.

  • A magyar jobboldali kultúrát frissíteni kell művekkel, díjakkal, ünnepekkel.



A vasárnapi, hetedik találkozót Új kezdet címmel rendezték a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon, a Belvárosi Polgári Szalon, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Barankovics István Alapítvány szervezésében.