2010. május 26., szerda

Levél a fiataloknak

Csaknem mindenik választási program tartalmazza az alapvető fontosságú kérdéseket, így a miénk is. A lényeg ennek megvalósítása. Eddig nem láttunk erre irányuló konkrét tetteket az illetékesek részéről. Mégis sokat lehetett  tenni. Aki becsületesen akar dolgozni, és elsősorban nem karriert, sokat tehet ezen a téren. Természetesen ehhez az kell, hogy megmaradásunkat, mint célt a szívünkben érezzük és ne a zsebünk feltöltésére, pontosabban meggazdagodára használjuk.


Ha karrier, hatalom miatt terveztem volna az MNT választáson való indulást, bizonyára elfogadtam volna a pártok felkérését, hogy legyek a listájukon. Sokkal kényelmesebb lett volna. 
Nem bánom, hogy megpróbáltuk összegyűjteni az aláírásokat, mert sok minden világossá vált, sok álarc  lehullott. Természetesen bosszantott a sikertelenség, de nem bánkódom. Induláskor logikusnak látszott a siker, hiszen 800 pedagógus tagunk van és 70 egyetemistánk a kollégiumban. Ha e létszámnak csupán fele írja alá a családtagjaival együtt, máris megvan a szükséges 1300. Nem így történt. Igaz, hogy bosszúállásunkkal nem fenyegettünk meg senkit, ha a támogató nyilatkozatot nem írja alá vagy ha másokat támogat.  Tisztán dolgoztunk. Magyar párt (?) suttogó propagandája vádolt meg bennünket azzal, hogy a Tadic-féle demokraták segítségével dolgozunk. Ha így lett volna, összegyűltek volna az aláírások, mint ahogy összegyűltek másoknak, akiket ez a párt vagy más szerb párt  támogat. Nem akadályoztuk mások aláírásgyűjtését, tettük a magunk dolgát, mikőzben hellyel-közzel mások a mi babérjainkat aratgatták.
Sokan bevallották, hogy a félelem miatt támogattak más listákat, azért, hogy megtarthassák a munkahelyüket, pozíciójukat. Ez így működik a diktatúrákban is. Tele vagyunk minidiktátorokkal, megélhetési politikusokkal (még ha csak a megélhetés lenne, de sajnos, már ennél többről van szó).
Úgy látszik, a konkolynak valóban fel kell nőnie, és csak aratáskor kerül a tűzbe. De akkor odakerül.
Lehet gúnyt űzni abból, hogy hívő emberként az egész életemet áthatja a hit. Lehet vádaskodni is. Egy azonban már bebizonyosodott: hosszú távon letisztul minden, az igazi értékek napvilágra kerülnek, a hamisak az  feledés homályába vesznek.
Tehát, kedves fiatalok, maradjatok tiszták, mert lehetséges.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése