Egész szám vagyok, az egyes szám: 1. A kettes és a nulla nem nézte jószemmel, hogy csak önmagammal vagyok osztható, semmi mással, sőt, a többi szám is osztható velem. Az eredmény pedig csak igazságos lehet. Ha valaki 13, akkor velem osztva is 13. Oszthatja magát a 14 is 2-vel, 7-tel, de önmaga csak akkor marad, ha én vagyok az osztó. Ne gondolják, hogy öntelt vagyok. Ez csupán matematikai igazság. Ebben a logikával is egyetértünk. A nullának ez nem tetszett, maradinak, szélsőségesnek nevezett, a többi szám is elgondolkozott ezen. Még a 11, a 13, és a hozzájuk hasonló zárkózott, elutasító számok is. Úgy érezték, hogy igen erős vagyok, meg kell ingatni az önbizalmamat, pszichológiai háborút kezdtek ellenem. Végigszaladt a plusz és mínusz irányú végtelenig hogy én, az egyes nem is vagyok én, hanem közelítek a nullához. Nem volt bizonyítékuk rá, márpedig ez nálunk alapvető feltétel, mégis úgy tettek, mint aki bizonyított tényt közöl. Hiába üvöltötte a logika tartomány, hogy a hamis!, hamis! hamis! Egyenesen hazugság! Ők zárójelbe tették a logikát, és tovább hazudoztak. Nincs is logika, hangoztatták és egész könyvtárnyi elméletet dolgoztak ki ennek bizonyítására. A logikát nem engedték ki a zárójelből. Magamra maradtam. Mindenki törődjön a maga dolgával – mondta a többi szám és elfordult tőlem. A nulla hízni kezdett és elhatározta, hogy osztóvá növi ki magát. Keserűen nevettem rajta, hiszen ez lehetetlen, nullával semmi sem osztható. A kettes szám is előbb fenntartással fogadta, de a cél érdekében elfogadta a tévtant. Ahhoz buta volt, hogy felfogja: öngyilkosságot követ el. Új világot építünk - harsogta a nulla. Hiszen én vagyok az, aki titeket felértékellek vagy lenullázlak. Ha mögéd állok, megtízszereződsz, százszorozódsz, ha eléd állok, összezsugorítalak. A számok ezt elhitték, és félni kezdtek tőle. Pedig a kettő tudhatta, hogy ő csak kettő lehet és soha nem húsz, mert ha nullát írnak utána, ő már nem kettő.
A nulla egyetlen álma maradt az, hogy nevező lehessen. Osztó. Mindent ő akart nevezni és osztani. Főleg a pénzt. Főleg magának. Csak egy baj volt, hogy a hulla osztva nullával eredményül nullát ad. Akkor meg minek osztani? Szavazásra bocsátotta a dolgot. A számok egyszerű többséggel megszavazták, hogy a nulla lehet osztó. A számok egy része elbíbelődött azzal, hogy nullával ossza el önmagát, sikertelenül. Elfeledték, hogy a matematikában nem a szavazat dönt, hanem az igazság. A nulla tovább hízott, már elnyelte a számok többségét, a végtelenre fájt a foga, de sehogy sem tudta elérni. Hol a plusz, hol a mínusz végtelen felé rohangált, hol dicsérte, hol átkozta őt. Agyonszorozta, agyonhatványozta magát, számok sora díszítette kopasz fejét, de önmaga csak nulla maradt. Végül a végtelen megelégelte a majomkodást és haza zavarta a nullát. Mostanában rám-rámpislog és megkérdezi: nem akarnál közelíteni hozzám? Zavar, hogy határozottan tudod, hogy egy vagy és ebből nem engedsz
Azt hiszem, még most sem tud megnyugodni abban, hogy ő nullának született és megvan a maga helye köztünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése