MARGITKA

A pitvar mennyezete beszakadt, a nádszálakon csöpög az olvadó hó  a rozsdás tálba és mellé,  a tapasztott földre. Margitka itt vár és örömmel üdvözöl. Csak én nevezem Margitkának, druszák vagyunk. Édesanyám szólított így valamikor, mondja az emlékezés mosolyával. Azóta sem voltam Margitka. Már nagyon vártam, hogy jöjjön. Mit hozott?  Félretettem magának 10 tojást, csak ennyit, most nem tojnak a tyúkok, hideg van. Mondja, mikor halok már meg,  kilencven éves vagyok, minek tartogat itt engem az Úristen?



Közben beszól a fiának, hogy hagyja égve a villanyt az udvaron, beülünk a kocsiba, Mártához megyünk, bibliaórára. Üljön be, Margitka,  most emelje be a lábait a kocsiba, így, várjon, adja ide a botját,  nagyon jó, indulhatunk. Hová tette a táskámat? Mit csinált vele? - aggodalmaskodik. Itt van a hátsó ülésen, nyugtatom meg és már meg is érkezünk Mártához, a csupa szív, csupa lélek négygyermekes anyához, a bibliaóra helyszínére. Márta széles mosollyal vár, átfurakodunk a ruhaszárítók mellett. Mártánál mindig mosás van - tudja, a gyerekek után nem győzöm mosni a sok ruhát - szabódik és besegíti Margitkát a konyhába. Ilonka néni helyet szorít az áthaladáshoz, a gyerekek kilesnek a szobából, a kicsi Lacika kiszalad és  az anyja ölébe ül.



Énekelünk, felolvasok a Bibliából, magyarázatot fűzök hozzá képzett lelkészek prédikációiból, majd újra énekelünk, végül  a székely himnusz is sorra kerül. Sok évvel ezelőtt Ilonka néni ragaszkodott hozzá. hogy  mindig énekeljük el. Megtanított egy búcsúzó hangulatú énekre is - Adjon Isten jó éjszakát a fáradtaknak.

Lacika közben visszamegy a testvéreihez, csendben játszanak, hihetetlenül jól viselkednek. Ez főleg falun tapasztalható, ott is az Istennel élő családoknál. Beszélgetünk a faluban történtekről, az iskoláról, a Márta férjéről, aki nagyon kevés fizetést kap, három műszakban dolgozik, fémmunkás, és most bizonytalanná vált az állása, mert eladták a vállalatot. Margitka sokadszor is elmeséli, hogy milyen jó férje volt, soha egy rossz szó nem hagyta el a száját, szegény már 20 éve halott, két fiát is eltemette, ez a harmadik pedig szeret inni. Éjszakánként nem tudok aludni, panaszolja. Ilyenkor énekelek, énekelek és imádkozom, hogy vegyen már el az Úristen, aztán megint énekelek... .  Hiszen semmire sem vagyok már jó, a múltkor is a levest kiborítottam a földre, reszket a kezem, sebes a lábam, nézze a kezemet, milyen eres. Nincs erőm semmihez. Csak az unokám felesége  jön át néha hozzám. a kicsi dédunokám pedig csak annyit tud  magyarul, amit tőlem tanult.

Barna kezének bőre cserzett, körmei gondozatlanok, kérek egy körömvágót Mártától és levágom a körmeit.

Margitka átadja Ilonkának az ajándékát, a tojásokat, Ilonka a gyümölcsöt vagy a sütőtököt, mindenki kap valamit. Néha elbiciklizik ide a gondnokné is, ha időt tud szakítani rá. Aztán elköszönünk egymástól és hazaviszem Margitkát.



A nyáron azzal fogadott, hogy megmosdatta az unokamenye. Nagyon jól esett, mondja, aztán hirtelen témát vált: Képzelje, elestem, már azt hitték, végem van. De most már jól vagyok. Igérje meg, hogy eljön a temetésemre! Meghagytam, hogy ha meghalok, szóljanak magának.

Megígérem, de hozzáteszem, hogy azt nem lehet tudni, ki hal meg előbb.





Újév után tudtam meg, hogy az unokamenyénél van, ők ápolják.  Nehezen mozog, nem tud eljönni bibliaórára, akkor sem, ha elhoznám. Elmehetnénk mi hozzá? - kérdezem a fiatalasszonytól. Nem hiszem, mondja, de megkérdezem az anyósomtól, hogy megengedi-e (az ő házában laknak). 

Azóta is várom, hogy hívjanak.

De hívatlanul is meg fogom látogatni. 

Az unokamenye minden esetre elkérte a telefonszámomat...   ha történne valami.