A vőlegény szép volt és fiatal, amikor megjelent, az emberek bámulták, a lányok szíve megdobbant. Gazdag ifjú volt, mindenki tőle várta sorsának jóra fordulását, hiszen ő lesz a király. A menyasszony, a király lánya boldogan fejet hajtott a felsőbb akarat előtt. Az esküvőt nem templomban, hanem a szabad ég alatt tartották, az esküt a királyi udvar előtt tette le a fiatal pár. Előttük ült király, a nádorispán, a főbíró, a főtárnok, a főlovász, a főtálnok, a főbocsár, a fővadász, a fősolymos, a főcsősz a fullajtárok és sok nagy és kis udvarnok, még az udvari bolond is.
Ünnepelt az ország, a deszkalelátók roskadoztak a tömeg súlya alatt, de egy síró asszony a kakasülőről átfurakodott a tömegen és otthagyta a szertartást. A ceremóniamester a kapuban megkérdezte, hogy miért sír, hová megy, mire az asszony panaszos hangon mondta, hogy a király édesapja most biztosan megfordul a sírjában, mert a király egy hitetlen gazdag ifjúhoz adja a lányát és így az ország sorsa megpecsételődött. Aztán miért, kérdezte csúfolkodó hangon a ceremóniamester. Csak azért, mert eladtuk a hitünket – kiáltotta az asszony. Hát nem érted, te tyúkeszű, nézd a népet, csaknem több már a pogány, mint a hívő és itt többen szavaznak a pogányság mellett. A szavazat pedig a legfontosabb. Neked igen, mondta az asszony, majd hazafelé indult.
Esett az eső, a falu sáros utcáján már azt sem nézte, hová lép, csak ment előre, mint aki a világból, is ki akarna menni. Ki is ment a faluból , már az erdő szélén járt, amikor a háta mögött valakik kiabáltak, hogy álljon meg. Kendős asszonyok és kucsmás emberek csúszkáltak a szekérúton és integettek. Amikor közelébb értek, felismerte őket, a szomszéd falukból voltak, Magyariból, Lengyelházából, Alsótótosból, Oláhfaluból, Felsőráchegyről és máshonnan. Mit akartok, kérdezte tőlük. Nem akarunk pogány királyt, a te fiad a mi királyunk. Egyszerű asszony vagyok, de a fiam Istentől való, válaszolta az asszony. Menjünk az ő országába. Elindultak az erdőn át vezető csapáson. Mások is csatlakoztak hozzájuk, Nuada és Kronosz országából. Elérkeztek a világ végére, ott kezdődött a haza. Máig is ott élnek, ha meg nem haltak. Márpedig ott soha nem halnak meg.
Nagy Margit
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése