Tengerszem hűs vizében fürödtünk a barátaimmal. A tó erdős hegyek gyűrűjében volt, de a sziklán túl is folytatódott. Nem ismertük a tájat, a tavat, ezért néhányan arra úsztunk, hogy lássuk, mi van a szikla mögött. A víz egyre sekélyebb lett, már láttuk a tó fenekét, de a sziklák között nem lehetett tudni, hol ér véget. Már csak bokáig érő vízben jártunk, amikor az utolsó szikla mögül feltárult a látóhatárig nyúló homokos part. Barátnőm azt javasolta, hogy menjünk vissza, pedig tudtuk, hogy nincs visszaút. Ez a nyaralás egyirányú, már induláskor el kellett fogadnunk. Mélyen a homokba süppedt a lábunk, egyre nehezebben haladtunk. Ekkor a barátom ráfeküdt a homokra és úszni kezdett benne. Gyertek utánam, lehet úszni, nem sűrű a homok - hívogatott. Egy lány és még néhány társunk nevetett és képtelenségnek tartotta. Inkább mégis megpróbálunk vissza menni a tóhoz - mondták, pedig már derékig süppedtek a homokba. Én is nevettem, de a barátom után úsztam. Ő is kacagott és élvezte a csodát. Többen csatlakoztak hozzánk és hihetetlen, de úszva gyorsabban lehetett haladni. Segítettünk egymásnak, senki sem maradt le. Együtt érkeztünk el a folyóhoz, ahol már vártak ránk a szeretteink. Összeölelkeztünk és már tudtuk, hogy mindig együtt maradunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése