Családi összejövetelt rendeztek az unokatestvérek. Mindenki összejött, gazdagok, szegények, gyerekesek és gyerektelenek. A kilenc unokatestvér egyetlen, nagy családból rajzott ki, ahol a testvérek száma anyai és apai ágon meghaladta a húszat. Időnként belestem a terembe, a terített asztalok mellett ettek, ittak, jól mulattak, a gyermekeikkel többnyire idegen nyelveken beszéltek. Én nem lehettem bent, mert az egyik beteg gyerek mellé ültettek, hogy vigyázzak rá. A kicsi testét hólyagok borították, amelyeket nem lett volna szabad vakargatnia, de már a legtöbb kisebesedett. Egy félreeső szobában feküdt, a mulatozó társaság talán nem is tudta, hogy fertőző-e a betegség. Sajnáltam a kisfiút, szünetlenül meséltetett, én pedig mesét mese után találtam ki szép, egészséges királyfiakról és királykisasszonyoktól, gyönyörű kerek erdőkről és boldog gyerekekről.
- Igaz, hogy te nem vagy normális?- kérdezte meg hírtelen, amikor az udvari bolond került szóba.
- Igaz, mondtam, én is udvari bolond vagyok, de nem királyi udvarban, hanem a családban.
- Miért vagy bolond – folytatta a kérdezősködést.
- Mert annak születtem. Meg szoktam mondani az igazat, és olyan dolgokat csinálok, amit mások nem tesznek.
- Miért nem tesznek? – kérdezte.
- Mert sokkal kényelmesebb nem megtenni a kényelmetlen dolgokat. A legegyszerűbb semmit sem tenni.
- Ezért nem szeretnek – mondta.
- Ezért – nyugtáztam a megállapítást.
- Ezért kell reám vigyáznod? Az anyukám nem akar idejönni – panaszolta.
- Ide fog jönni, ne aggódj.
- De miért nem jön most?
- Most éppen eszik, de ha befejezte a vacsorát, kijön.
- És akkor te bemész?
- Szeretnék. De most belesek, mi történik.
Az ajtó résén át láttam hallottam, hogy nagyapámról beszélgetnek. A gyermekkori családi összejövetelekről. Időnként rá-rászóltak a gyermekekre számomra ismeretlen nyelveken, de ők ügyet sem vetve szüleikre, hancúroztak az asztalok körül. Semmit sem értettek a szüleik emlékeiből. Beosontam az ebédlőbe és meghúztam magam egy sarokban. Senki sem figyelt rám, de aztán az egyik gyerek odaszaladt az anyjához és rám mutogatva mondott valamit.
- Mit keres ez itt? - kérdezte az asszony. Hiszen ez bolond.
- Lehet, mondtam, lehet, hogy bolond vagyok, de hiába nosztalgiáztok, emlegetitek a szép családi összejöveteleket, amikor a ti gyermekeitek nem tudnak magyarul. Ha nagyapánk látná, megfordulna a sírjában.
Hangzavar tört ki, követelték, hogy menjek a dolgomra, vigyázzak a beteg gyerekre
- Hagyjátok, szólt egyikük, én kiviszem.
Kézen fogott és kivitt az ebédlőből. Amikor visszament, láttam, hogy kezet mos utánam.
- Jó, hogy visszajöttél, mondta a kicsi, Te szeretsz engem. Én nem is félsz attól, hogy megkapod a betegségemet
Átöleltük egymást és azt súgta: én is bolond akarok lenni, mint te.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése