2010. november 13., szombat

" Cselekedeteikről ismeritek meg őket" (Máté 7,16)





Egy továbbképzésen voltam, ahol csoportokban versengtünk, ki adja elő szebben dalt. A mi csoportunkban a hangadónak, énekvezetőnek jelentkezett kolléga harsogva énekelt, de már az első hangok után kiderült, hogy az ének hamis. Néhányan felerősítettük a hangunkat, vissza akartuk hozni a dallamot, de a csoport már az ő hangját követte.  A következő éneket siettük mi kezdeni, így a csoport minket követett és viszonylag az eredeti dallamnak megfelelően ment az éneklés, bár a kolléga erős hangja átütött a dallamon.


Mindannyian ugyanazt a dalt énekeltük, de nem egyformán. Az énekvezetőnek vagy van, vagy nincs hallása. Ha nincs, akkor bizonyára ezt nem tudja és buzgalomból vállalta a vezetést. Ha van hallása, és mégis elvitte a dallamot, akkor ennek oka van. Lehet, hogy tudatosan ellenünk dolgozott, összejátszva egy másik csoporttal. Hiába próbáltunk hangosabban énekelni, ránk sem hederített, még jobban felerősítette a hangját, saját csoportja tagjaiban látta az ellenfelet. Így nem is győzhettünk.


Napról napra hasonló folyamatoknak vagyunk tanúi. Társadalmi méretekben a jelenségnek visszafordíthatatlan következményei lehetnek.  Megmaradásunk a tét.


Az MNT elégedett az eddigi tevékenységével. Lehet, hogy bizonytalan a hallása?


Tekintsük át az oktatás helyzetét.


Számokban:
Idén 19 747 elsős közül 1977 tanul magyar nyelven, 76-tal többen, mint a korábbi tanévben, ami négy százalékos növekedést jelent, viszont 3-mal kevesebb tagozat nyílt számukra. A magyar nemzetiségű diákok közül 424 szerb, 1-1 pedig szlovák és horvát tannyelven kezdte meg tanulmányait.
A tartomány területén 44 óvoda létezik, ez összesen 38 községben és 6 városban található meg. Emellett öt községben és három városban mintegy 52 általános iskolában létesítettek – terem és épület híján – óvodát. A magyar nemzetiségű gyerekek közül az idei tanévben 1918-an (80, 15 százalék) járnak magyar nyelvű előkészítő tagozatra, 133-mal többen, mint az előző tanévben, szerb nyelvű tagozatra 375-en, vagyis 116-tal kevesebben, mint az előző tanévben. Kétnyelvű tagozatra, szerb és magyar nyelvűre pedig 98-an járnak a tartomány területén.
A középiskolákat illetően Vajdaságban a 130 középiskola közül 38-ban van magyar nyelvű oktatás, első osztályba 1960 diák iratkozott. Az előző tanévet 2083 nyolcadikos diák fejezte a magyar tagozaton, akik közül 1960 (94,09 százalék) kezdte meg tanulmányát magyar nyelvű középiskolai tagozaton.
Megmaradtak a magyar osztályok, a Tartományi Oktatási Titkár jóváhagyta a 15-ös létszám alatt első osztályok beindulását. E téren a fenyegetettség állapotában vagyunk. Hárommal kevesebb magyar tannyelvű tagozat indulhatott a 2009/2010-es tanévben.


Mérlegre téve:
Elkezdődött az újvidéki Európa kollégium építése. Nem magyar kollégium lesz.
Elkészült az oktatásfejlesztési stratégia. Nem mindenben szolgálja a magyarság érdekeit.


A szakközépiskolákban több új szak indult. Becsén a Bratstvo iskolában a csökkentett szellemi képességű diákok munkaképesítésére is nyitottak magyar osztályt.


Megmaradt a nagybecskereki Sonja Marinković Á.I. - ban az első osztály (a VMPE beiratkozási programjának köszönhetően). Sok szülő íratja szerb osztályba a gyermekét, ami a szórványban egyre kifejezettebb.


Nezsényben idén újra voltak elsősök. Szőllősudvarnokon (Banatski Dvor) a szülők lemondanak a magyarságukról, tavaly és idén egy gyermeket sem írattak magyar tagozatra. A falu lakosságának fele magyar.


Megkapta a működési engedélyt az első vajdasági magyar autonóm felsőoktatási intézmény: a szabadkai tanítóképző. Nem önálló intézmény, az Újvidéki Egyetem keretében működik.


Elindult a második iskolabusz Vajdaságban (az első több mint 10 éve a Nagybecskereki Diáksegélyező kombi-busza), amely Szabadka környéki falvakból visz alsó tagozatos gyerekeket magyar iskolákba. Egyes szórványtelepüléseken létkérdés az iskolabusz.


Nem lehetünk elégedettek az MNT működésével.
A diktatúrákra emlékeztető igazgató-kinevezések botrányai, a tordai és magyarittabéi általános iskolák státuszának megoldatlansága, az újvidéki szülők felháborodásának kiváltása adnak erre okot.
A MNT nem javasolta az adai Cseh Károly Általános Iskola és a Zentai Gimnázium igazgatójának kinevezését, egyikük sem VMSZ tag. A magyarcsernyei általános iskolában nem az a pályázó nyerte el az igazgatói posztot, aki törvény szerint erre jogosultabb lett volna (képzettségi szintje alapján is), ő sem VMSZ tag.
A vajdasági magyar iskolaigazgatók közt alig akad VMSZ-en kívüli pedagógus. 17 éves működésünk során az iskolaigazgatói posztért vagy más, anyagi előnyért jó néhány tanár elpártolt (a szó szoros értelmében) szakmai szervezetünktől.
Érdekes közös vonása (véletlen?) a csernyei igazgatóválasztásnak és az újvidéki iskola-összevonási történetnek az MNT késleltetett reagálása. Mindkét esetben csupán akkor lépett a sajtó nyilvánossága elé, amikor már a felháborodott hangulat a tetőfokra hágott. A csernyei új iskolaigazgatónő napokig nem szólalt meg a sajtóban, hogy bebizonyítsa, tud magyarul (legalább beszél), mintha ezzel alátámasztani szándékozott volna a sajtóban megjelent hírt, hogy nem beszéli nyelvünket. Ács József újvidéki iskolaigazgatót az MNT oktatási kérdésekkel megbízott munkatársa a magyar tagozat megszűntetéséről tájékoztatta, és csak miután a felháborodás elérte a tetőfokát, akkor jelent meg az MNT elnöke Újvidéken és lecsillapította a háborgó tengert. Cáfolta Ács József állítását és biztosította az újvidékieket, hogy ő mindig kiáll a magyar oktatás mellett.
Lehet-e véletlen mindez?  Ha Igen, akkor az MNT figyelmetlenséggel, nemtörődömséggel vádolható, ha nem véletlen, akkor csak találgathatjuk, mi a cél. A megmentő MNT imázs?
Korhecz Tamás MNT elnök majdnem igazat mondott, amikor kijelentette: „Az ígéreteket felidézve megállapíthatom, hogy azok nagymértékben megvalósultak”. Nem ígérték, hogy kiharcolják az Újvidéki Egyetemen a magyar csoportok beindítását, magyar egyetemet sem ígértek, mert a VMSZ soha nem akart magyar egyetemet létrehozni. A Magyar Nemzeti Tanács oktatási stratégiájában magyar egyetemről nincs szó. Erre vonatkozó javaslatunkat elküldtük, hogy építsék be az oktatási stratégiába, sajnos erre nem került sor.

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 15 éve próbálkozik az eddig (Erdélyben, Kárpátalján) sikeresnek bizonyult, kihelyezett  tagozati modellel elindulni a magyar egyetem létrehozásának útján. A vajdasági magyar politikum azonban ezt kitartóan elutasítja. A 90-es években is rajtuk múlott, hogy nem sikerült beindítani a szegedi JATE  szabadkai kihelyezett tagozatát, már az akkori rektor is beleegyezett, az anyaország is támogatta volna, itt, helyben bukott meg a kezdeményezés. Az MNT oktatási stratégiája most sem ezzel foglalkozik. Tervünk: Újvidéken tervezünk beindítani egy-két magyar csoportot. Külön örömömre szolgál, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem elfogadná a felkérésünket. Prof. Dr. Balla Péter rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettes tájékoztatott erről. Ennek az az előnye is meglenne, hogy egyházi berkeken belül működhetne és a politikának kevesebb beleszólási tere maradna.  
A VMPE működteti a református tulajdonú, újvidéki Apáczai Diákotthont, amely 72 egyetemistának nyújt kollégiumi ellátást. E diákok az Újvidéki Egyetem különböző karainak hallgatói, csupán a magyar tanszéken tanulhatnak anyanyelvükön. A diákotthonban megszervezhetnénk az oktatást, akár hétvégeken, akár úgy is, hogy pl. 30 hallgatóval kevesebbet vennénk fel jövőre, és a KRE hallgatói vennék át a helyüket. Három, előadásra alkalmas termünk van. Idővel pedig lehetne külön épületet vásárolni, építeni. A felszereltség hiányát talán egyelőre pótolhatná laboratórium bérlése vagy a gyakorlatok Magyarországon való elvégzése.
A következő szakok hiányszakmák Vajdaságban: vallástanári, matematika - fizika,  zene -

képzőművészet, földrajz – idegen nyelv. Mindenképpen kétszakos tanárképzésre lenne szükség.  Az Újvidéki Egyetemen létezik egy integrált természettudományi szak, amely általános iskolai tanárokat képez a fizika, kémia, biológia és földrajz tanítására. Ha átvennénk a programjukat, a diplomákat azonnal akkreditáltatni lehetne. Újvidéken ezekre a szakokra lenne magyar egyetemi tanár.
Felmérést végzünk a diákok körében az ajánlott szakokat illetően, az eredmény és a KRE ajánlata alapján választjuk ki a megfelelő szakokat.
Cselekedeteikről ismeritek meg őket – mondja Jézus Krisztus.  Ő segítsen tervünk megvalósításában. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése