2010. augusztus 14., szombat

Átvilágítás

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM,
NEMZETPOLITIKAI ÁLLAMTITKÁRSÁG


Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár


Tárgy: az átvilágítás Vajdaságra való kiterjesztése


Tisztelt Helyettes Államtitkár Asszony!


Megelégedéssel vettük tudomásul a Szülőföld Alap pályázati rendszere átvilágításának tervét. Javasoljuk, hogy az átvilágítás terjedjen ki a titkosított szerződésekre is, és eredménye kerüljön nyilvánosságra.
Egyetértünk azzal, hogy az előző kormányzat a legtöbb esetben minden szakmai alapot nélkülözve az általuk kitüntetetten kezelt szervezeteket részesítette abszolút előnyben.
Csatlakozunk Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament (EP) alelnökének javaslatához, amely szerint  „A Magyarországon megkezdett elszámoltatást ki kell terjeszteni a határon túlra is”.
Kérjük, hogy a támogatások felülvizsgálata, elszámolásának ellenőrzése a vajdasági pályázók körét, a Szekeres László Alapítványt és a Magyar Nemzeti Tanácsot is foglalja magába és a jövőbeni támogatásokat az elért valós eredmények felülvizsgálata alapján, pártoktól függetlenül ítéljék meg. 
Önök bizonyára tisztában vannak a Magyar Nemzeti Tanácson belüli erőviszonyokkal és azokkal az antidemokratikus történésekkel, amelyek között az létrejött, ezért nem tartanánk igazságosnak, ha az MNT döntése határozná meg kollégiumaink, oktatási központjaink, pedagógus- és gyermekprogramjaink, diáksegélyezésünk, emberi jogvédő tevékenységünk és civil szervezeteink más tevékenységeinek magyarországi támogatását. 




Tisztelettel Újvidék, 2010-08-12


-         Aracs Társadalmi Szervezet, dr. Gubás Jenő elnök
-         Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület, mgr. Bozóki Antal elnök
-         Fény – civil szervezet, Hegedűs László elnök
-         Kézfogás a Magyarságért – Polgári Mozgalom, Margit Zoltán elnök
-         Magyar Ifjúsági Akció, Kiss Igor elnök
-         Nagyapáti Kukac Péter Hagyományörző és Népr.kutat Társulat – Topolya, Kovács László elnök
-         Nagy Sándor Műemlékvédő és Hagyományápoló, Egyesület, Papp Ferenc elnök
-         Újvidéki Diáksegélyező Egyesület, Matuska Márton elnök
-         Újvidéki Magyar Olvasókör, Matuska Mária, elnök
-         Újvidéki Polgári Daloskör, Papp Ferenc alelnök
-         Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Nagy Margit elnök
-         Vox Humana, Sípos Piroska elnök




Pártok


-         Magyar Polgári Szövetség, Rácz Szabó László elnök
-         Magyar Remény Mozgalom, elnök László Bálint
-         Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség, Tari István elnök
-         Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Ágoston András elnök




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése